Suhancok és testvéri tankok: a Balaton mozi

Gothár Péter 1985-ös Esterházy-adaptációja, az Idő van groteszk filmszatíra, amelyben folyamatosan keverednek a korabeli Magyarország lábszagú világának életképei a legkülönfélébb mozgóképes fantáziákkal reklámfilm-persziflázsoktól műfajparódiákon át a sokszínű filmes idézetekig: nem véletlen, hogy a nyitánya éppen egy mozielőadáson játszódik, ahol a Szergej elindult hát (fiktív) szovjet partizán-drámája pereg a vásznon - egyfajta Szállnak a darvak Jancsó-verzióban Hamlet nagymonológjával. A 35 éves főhős kisétálva a filmről előbb szembetalálja magát egy vászonról lelőtt nézővel, majd a mozi vécéjében mintha a film hősnőjét kefélné egy arra járó egyetemista: mindezek után már cseppet sem meglepő, hogy a mozi utcára néző reklámtábláin korábbi Gothár-filmek címei virítanak (Megáll az idő, Ajándék ez a nap).

A (film)álmok és valóság bizarr randevújának színhelye a Balaton mozi az Üllői út és a Berzencey utca sarkán, nagyjából félúton a Corvin Filmpalota és a Ludovikánál hajdan működött Akadémia mozi között. 1907-ben nyílt meg Projektográf Élőképszínház néven egy hálózat részeként, majd egy év szünet után 1913-ban Tátra néven, 175 férőhellyel újraindult. 1917-ben két termes lett majdnem duplájára növelve befogadóképességét, következő évben a spanyolnátha-járvány miatt sokáig zárva volt, ezután egy új tulajdonos vezetése alatt egészen 1944-ig zavartalanul működött utánjátszó moziként, amely 2-3 héttel a körúti premiermozik után tűzte műsorra a friss filmeket. 

Még Projektográf-korában egyike volt annak a három kis mozinak a Ferenci tér körzetében, ahol József Attila édesanyja dolgozott a 10-es évek elején: a kis Attila a Világ és a Ferenc mozgó mellett időnként itt is vizet árult a szomjas nézőknek, minden szabadidejét filmnézéssel töltve, ahogy nővére később írta: „Két éven keresztül minden esténket a moziban töltöttük. Soha nem lankadó érdeklődéssel néztük az óránként megismétlődő műsort. Jóról és rosszról nem gondolkozunk, de az előttünk szakadatlanul lepergő híg mesék tanulságai megrögződtek bennünk: a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig büntetését. Minden nap szemtanúi voltunk a bajtól szorongatott, veszedelemnek kitett, minden megpróbáltatással sújtott, meghajszolt emberek történetének, akik végül kievickéltek a szörnyűségekből, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Attila alig kapta be az ebédjét, már rohant a moziba. Elmaradtak az utcai csavargások."

A Tátra mozi nem csak a kisfiú József Attila életében játszott nagy szerepet, de a pesti srácokéban is: a Tompa-Ráday csoportnak ez a filmszínház volt az egyik központja az 1956-os utcai harcok idején - mígnem a szovjet tankok súlyosan megrongálták. A Rákóczi hadnagya című filmet vetítette utoljára, majd három évig zárva volt: a felújítások végén 1959 februárjában, immár Balaton néven nyitott meg ismét egy 235 fős teremmel. Az elkövetkező három évtizedben nagy népszerűségnek örvendek, noha többször bezárták tatarozások címén. De miután 1977-ben megszüntették az akkori villamosjárat megállóját a mozi előtt, csökkenni kezdett a látogatottsága - végül 1987 októberében a Lator című olasz vígjátékkal vett örök búcsút a moziba járóktól. Helyén jelenleg egy nyelviskola működik.

A film nyitójelenete:

Kék angyalok: az Ipoly mozi

Az 1966-os Nem szoktam hazudni (rendezte: Kárpáti György) bonyodalma egy pesti moziban indul: itt nézi meg az unalmas házibuliból meglógó gimnazista Anna (Voigt Ági) a Magány című - fiktív - táncfilmet és halálosan beleszeret a főszerepet táncoló Attilába (Fülöp Zsigmond). Miután többször is végigüli a filmet, úgy dönt, nem éri be a vásznon látható képpel és személyesen is megismerkedik az Operaház ifjú táncosával, ezért újságírónőnek adja ki magát egy interjú kedvéért - ártatlannak tűnő hazugsága azonban komoly bajba keveri. A korabeli generációs kérdéseket feszegető hazai coming-of-age film mintegy mellékesen arra is rámutat, milyen különbségek lehetnek a mozivásznon látható hősök és az őket alakító színészek között, egyfajta ellentétbe állítva a moziban megelevenedő álmokat és a színház kiábrándító valóságát.

A filmes álmok színhelye az újlipótvárosi Ipoly mozi, amely a Hegedűs Gyula utca 65. szám alatti saroképületben, az MSzDP hajdani székházában nyitott meg 1939. márciusában. 1946-ban a kommunista párt tulajdonába került, a környék népszerű utánjátszó mozijának számított, ahol a híradó és a nagyfilm között rendszeresen láthatók voltak különféle artista- és bűvészszámok. 1965-ben modernizálták, nyitható tetejűvé alakították, majd egy kerámialap-burkolat került az eredeti homlokzatára. A 80-as évek derekán az elterjedő videózás radikálisan lecsökkentette a nézőszámát, végül 1988-ban a város bérbe adta, így az első magánkézbe került pesti filmszínház lett belőle: széles - elsősorban erotikus jellegű - programválasztékának köszönhetően népszerű randihelynek számított a fiatal párok körében (ebben az időben láttam itt a Kék angyal filmklasszikusát, és az előadás vége előtt pár perccel csengettek, hogy jelezzék a pároknak, hamarosan felkapcsolják a lámpákat a teremben). 

A 80-as években az Ipoly mozi akkori vezetője, Juhász Ildikó révén a budapesti leszbikus közösség egyik népszerű központjává vált: a közösség a vetítések után rendszeresen tartott zártkörű összejöveteleket a moziteremben, esetenként akár 80 fős létszámmal. "Olyan jellegű bulik voltak az Ipolyban, mint egy nagy házibuli" - nyilatkozta az egyik hajdani tag. - "A mozi tere, a több szint, a nézőtér és a színpad, egy terem, két terem, mind-mind alkalmas volt arra, hogy sok ember, különböző ízléssel, jól érezze magát. Lehetett táncolni, zenét hallgatni, beszélgetni. ... Semmiféle olyan nem volt az Ipoly moziban, hogy speciális filmet vetítettek volna, és utána majd megbeszéljük, oldódunk." 

A maszek Ipoly mozi két év után csődbe ment, de sorsa továbbra is összefonódott a szexualitással, miután 1990-ben L'amour néven Budapest egyetlen, folyamatosan üzemelő pornómozija lett - az emeleti páholyokat önálló szeparékká alakították át. Bő öt éven keresztül biztosította a soft- és hardcore filmválasztékot a műfaj hazai szerelmeseinek, mígnem az otthoni videópornó megfojtotta. 1996-ban parketta-mintabolttá alakították át, amely manapság is működik, immár egy rovarirtó cég üzletével (BioKill) osztozva a hajdani filmszínház épületén.

Két jelenet a filmből:

Hétfői kisfilm 10.

THE FOLLOW (Wong Kar-wai, 2001)

Évtizedek óta bevett szokás a nagymenő óriáscégeknél, hogy reklámfilmjeikhez olyan presztízs-rendezőket kérnek fel, akiknek már a puszta nevük is marketingtényezőnek számít: így készíthetett Martin Scorsese Armani-spotokat (majd rövid dokufilmet a maestro-ról), Fellini Campari- és Barilla-hirdetést, Wes Anderson AT&T és Stella Artois-reklámokat (vagy épp H&M karácsonyi kisfilmet) - ha manapság már Roy Andersson is biztosítókat propagál, bizonyára Bergmant is csak a halál mentette meg a Szűzforrás-ásványvíz vagy egy mosóporcég ("a hetedik pecsétet is elsőre kiviszi") visszautasíthatatlan ajánlatától. A filmművészet és reklámvilág nagy múltú kooperációját kétségkívül a BMW autógyár maxolta ki, amikor 2001-ben úgy döntött, rövid spotok helyett 10 perces imázsfilmeket (The Hire) készíttet néhány világhírű rendezővel, amelyek egy-egy látványos autósüldözés köré szőtt minitörténettel csinálnak kedvet a különféle típusokhoz. A rangos gárda nagyja (John Frankenheimer, Ang Lee, Tony Scott) a megbízáshoz illő feszes-fineszes mestermunkákat tett le az asztalra, de akadtak köztük, akik megragadva a jól fizető lehetőséget - afféle feminista prostituáltként - inkább elmerengtek a filmművész felelősségén a fogyasztói társadalomban. Míg azonban John Woo duplafedeles túsztörténete (Hostage) és Alejandro Inárittu haditudósító-melodrámája (Powder Keg) kellő figyelmet szentelt a választott BMW-k érdemeinek is, a mesterhármas aranyérmesét jelentő Wong Kar-wai egy olyan csodás szerzői kisfilmmel hálálta meg a belé vetett bizalmat, amely egyszerre tekinthető szívszorító filmkölteménynek a házasságon belüli erőszakról és lendületes beintésnek a megrendelő felé.

Követés (magyar felirat)

FilmTurista: Cannes

CANNES FILMEK

A francia Riviéra ékszerdobozának sztárvárosai közül messze nem Cannes a legelbűvölőbb vagy legmozgalmasabb - ám idestova 73 éve megrendezésre kerülő filmfesztiválja révén számtalan dokumentum- és játékfilm forgott luxusszállóiban, tengerparti sétányain és fesztiválpalotájában. Különösen az elmúlt pár évtizedben, amióta a posztmodern meta-mánia divatba hozta a filmekről szóló filmeket, egymást érik a fesztivál ideje alatt játszódó önreflektív drámák, középpontban a filmvilág boszorkánykonyhájának titkaival, valamint a szépreményű művészek és nagyhatalmú producerek viharos kapcsolatával (Cannes Man, What Just Happened, Festival in Cannes, Seduced and Abandoned). Az alábbi lista ezúttal olyan izgalmas Cannes-filmeket szed csokorba, amelyeknél fesztivál-drámák helyett a legváltozatosabb műfajok és konfliktusok számára szolgált színhelyként a Croisette - bónuszként egy kultikus filmsorozattal, amely ugyancsak előszeretettel látogatott az Azúrpartra ködös angliai hazájából. 

1/ Krimi: To Catch a Thief (1955) 

Hitchcock, az egyik legnagyobb hollywoodi auteurista szívéhez igen közel állt a Riviéra: eleinte minden évtizedben megtisztelte egy filmmel az Easy Virtue falusi tájaitól a Rich and Strange hajóútján át a Rebecca szerelmi nyitányáig, fénykorában pedig egy teljes filmet szentelt kedvenc tengerpartjának, főszerepben Cannes városával. A Fogjunk tolvajt krimijének kuriózuma, hogy ezúttal egy neves mestertolvaj kényszerül detektívmunkára, miután holmi ismeretlen tettes legendás módszerével fosztja meg a környék hölgyeit drága ékszereiktől - a visszavonult besurranóra terelve a gyanút. Pár pompás hajsza-helyszínen túl (lásd nizzai virágpiac), a csodás tájak rendre betolakodnak Cary Grant és Grace Kelly viharos szerelmi duettjébe is, egyfajta édeshármassá bővítve azt, az álarcosbál Sanford-villájától a Carlton Hotel 623-as lakosztályán át (amely azóta Hitchcock nevét viseli) a "mellét vagy combját" pikáns piknikjelenetéig, háttérben Monaco buja látképével.

 Fogjunk tolvajt (magyar szinkron - régi)

2/ Melodráma: La baie des anges (1963)

Tekintve, hogy a szerelmi melodrámák nagy akadályai között toplistásnak számítanak a különféle szenvedélybetegségek, a Cote d'Azure világhírű kaszinói Monte Carlo-tól Cannes-ig eszményi helyszínt jelentenek egy tragikus szerencsejátékos románchoz. Jacques Demy (Szamárbőr, Model Shop) korai kis gyöngyszemében, ezúttal - Catherine Deneuve helyett - Jeanne Moreau-nak jut a platinaszőke(!) femme fatale szerepköre, aki sugárzó életörömével és megrögzött játék-függőségével becsábítja a kaszinók pompás fénykörébe a Cannes-ban vakációzó kishivatalnok ifjút: mígnem aztán a nagy kaland és egy katasztrofális veszteségsorozat végére - miközben bejárják a partvidék összes híres hazárdjáték-palotáját - már csak puszta szerelmük marad, amelyet feltehetnek tétnek a rulettasztalra.

Angyalok öble (magyar felirat)

3/ Gengszterfilm: La bonne année (1973)

A Riviéra luxusvilága az életük nagy dobására készülő bűnbandákat is messziről magához vonzza: nem csupán a párizsi profik ruccannak át egy zsíros kaszinó kifosztására (mint Jean Gabin és Alain Delon az Alvilági melódiában), de idejárnak a nemzetközi kémek szupertitkos aktatáskát zsákmányolni (Robert de Niro kommandója a Roninban), és a hong kong-i műkincstolvajok is festménylopásra (Chow Yun-fat és Leslie Cheung a Once a Thief-ben), sőt még a filmfesztivál sem ússza meg vakmerő ékszerrablás nélkül (Femme Fatale). A legkülönösebb akció mégis Lino Ventura dörzsölt öregfiújának jut, aki Claude Lelouch rendhagyó heist-filmjében álruhák és átverések sorozatán át jut el a Carlton melletti ékszerüzlet kirámolásáig - miközben a börtönben látott Egy férfi és egy nő keserédes szerelmi történetét is megvalósíthatja egy gyönyörű, helyi régiség-kereskedőnővel, a kihalt téli Croisette-en.

Boldog új évet (magyar szinkron)

4/ Romkom: An Almost Perfect Affair (1979)

Miként ezt Goldie Hawn (Lány a levesemben), Meg Ryan (Francia csók) vagy Emma Stone (Káprázatos holdvilág) is tanúsíthatja, magára valamit adó amerikai komikának pályafutása során legalább egyszer ki kell próbálnia egy liezont a Cote d'Azure-on, lehetőleg egyszerre több férfival, úgy franciásan. Monica Vitti elhanyagolt, római filmcézár-felesége mindjárt egy lelkes pályakezdő amerikai művészfilmessel kezd ki az 1979-es fesztivál zűrzavaros hetében, a röpke fénykorát élő Michael Ritchie (Downhill Racer, Smile) utolsó említésre méltó művében - egy visszafogott, karaktercentrikus, ám néhol maróan keserű szerelmi vígjátékban, ahol a Nagy Szerelem illúziójához pompás háttérként szolgálnak a Filmművészet nagy ábrándjait hirdető, vagy inkább harsogó, cannes-i díszletek.

Egy majdnem tökéletes kaland (angol nyelven)

5/ Horror: The Last Horror Film (1982)

Az azúrparti fényűzés sötét oldalának elhanyagolt páriái a horror őrült gyilkosai - ám ha nagy ritkán mégis felbukkannak, mindig a fesztivál vendégei közül kerülnek ki. A James Hadley Chase-thrillerből (Szabadon veszélyes) átírt Le démoniaque esetében egy producer megalomán, elmebeteg fiacskája üti agyon kéjgyilkossággal az időt, a La cité de la peur rémkomédiájában egy B-horror gépészeit gyilkolja sorra a rejtélyes tettes, David Winters aranyérmes trash-remekében pedig egy new york-i taxisofőr látogat a mustrára, hogy rajongott horror-színésznőjével leforgathassa elsőfilmjét, amely a csinos sztár ismerősei számára egytől-egyig az utolsó filmnek bizonyul. A The Last Horror Film kult-státusza mellett meglepően szellemes és dúsan önreflektív csemege, amelybe még némi profetikus mellékíz is került: az 1981-es fesztiválon forgatott opusz (amelyben példátlan módon egy horrorfilmért ítélik oda a legjobb női alakítás díját), kvázi megjósolta Isabelle Adjani győzelmét, a Possession című horrorfilmben nyújtott játékáért.

Az utolsó horrorfilm (angol nyelven)

+1/ Minden lében két kanál sorozat

Habár az angol lord Brett Sinclair és a wall street-i mágus Danny Wilde színes kalandjaik során egész Nyugat-Európát bejárják a skót Felföldektől Dél-Olaszországig, legszívesebben a francia Riviéra vadorzóira csapnak le a törvény teljes szigorával és szüntelen sziporkáikkal - különösen Cannes és környékén vadászva, a megismerkedésüket elmesélő pilot-epizódtól (Nyitány), a széria legsötétebb részét jelentő "régi barát"-sztorin át (Angie, Angie) furfangos imposztor-történetig (Vezércsel). 

New Beverly Double Feature 3.

DRIVE-IN MOVIES

Ahhoz képest, hogy az exploitation-opuszok egyik legnagyobb piacát az amerikai autósmozik jelentették, meglepően kevés zsánerdarab szentelt kiemelt figyelmet ennek az egyébként elsőrangú helyszínnek. Röpke fősodorbeli felbukkanásai többnyire kamaszrandikra korlátozódtak: Ponyboy és Cherry a Beach Blanket Bingo vetítésén ismerkednek össze, mialatt Buster Keaton egy beatnikkel bunyózik a vásznon (The Outsiders), kudarcba fulladt tapizása után Danny Zucco bánatos szerenádját egy hotdog-zsömlébe vágyódó virsli rajzfilmje kíséri (Grease), sőt Humbert Humbert keze is itt téved először imádott nimfácskája combjára, a Fisher-féle Frankenstein átka rémtetőpontján (Lolita). 

Ezeket az ártatlan pettingeket fordítják a trash-filmek véres borzalmakba: Christine, a féltékeny Plymouth a Végre péntek van musical-komédiája alatt tör tinitulaja barátnőjének életére (Christine), a Kiss of the Tarantula arachnofil hősnője egy Dirty Harry-Magnum Force duplavetítésen ereszti rá szőrös kis kedvenceit egy duplarandizó párra, Bob Clark vietnámi vámpír-veteránja a Death in Space alatt nedvesíti be vérrel az üléseket (Dead of Night). A legjelentősebb "drive-in horror" azonban jóval nagyobb szerepet szentel központivá emelt helyszínének: a kísérleti filmesből rémfilm-poétává lett Curtis Harrington (Night Tide, Queen of Blood) 1977-es Ruby -jában egy lepukkant lápvidéki filmszínház tulajnőjét kísérteni kezdi hajdan agyonlőtt gengszter-szeretőjének szelleme, estéről estére kivégezve gyilkosait a berendezések segítségével filmszalagtól hangszórókon át a kóla-automatáig, miközben a szélesvásznon egyre az Ötven láb magas nő támadása pereg. 

Minden idők első számú autósmozi-filmje (bár csak a cselekmény utolsó harmada játszódik ott) meglepő módon mégsem exploitation, hanem egy rangos szerzői műfajkísérlet Új-Hollywoodból a pszicho-thriller és egzisztencialista dráma párosítására. Peter Bogdanovich Targets című remekében a régi vágású álomgyári rém (Boris Karloff önreflektív alakításában) ütközik meg a sorozat-gyártott modern szörnyeteggel, midőn egy tébolyult lesipuskás gyilkos épp azt a drive-in mozit szemeli ki mészárlásához, ahol a színész Karloff személyesen is tiszteletét teszi The Terror című klasszikusa vetítésén - hogy aztán szembeszálljon a lélektelen, steril trónkövetelővel.

Trailerek: Drive-In (1976), Speedway (1968), Pink Chiquitas (1987)
Ruby (angol nyelv)
The Flinstones-epizód
Targets (angol nyelv)

Hétfői kisfilm 9.

NESSUN DORMA (Ken Russell, 1987)

Ken Russell egész pályáján végigvonultak a zenés filmek, a BBC-nél készült első kisfilmjeitől a nagy zeneszerzőkről forgatott botrányos életrajzi filmekig (Zenebolondok, Mahler, Lisztomania), Elton-videókliptől (Nikita) öregkori Elgar-dokumentumfilmig (Fantasy of a Composer on a Bicycle), így aztán amikor a 80-as évek derekán Don Boyd brit producer összetoborozta a legnagyobb hazai és nyugat-európai rendezőket az operairodalom leghíresebb áriának szentelt filmantológiájához, Russell az elsők között csatlakozott a rangos gárdához. Noha a merész kísérlettel olyan filmművész-nagyágyúk is szerencsét próbáltak, mint Godard, Altman vagy Jarman, a legizgalmasabb alkotások végül a brit kismesterek kezéből kerültek ki, élen Frank Roddam Las Vegas-i Wagner románcával (Trisztán és Izolda - Liebestod), Julian Temple Rigoletto-zanzájával (benne a híres La donne é mobile áriával), valamint Ken Russell lenyűgöző feldolgozásával a Turandot csodás Nessun Dorma-jából, amely stilizált életmentő műtétével valahol félúton ragyog Peter Greenaway és David Cronenberg bizarr test-dekonstrukciókkal ékesített életműve között.

Nessun Dorma (magyar felirat)

Portré 2.

MICHEL PICCOLI

Miként kettős eredetű neve is mutatja, Michel Piccoli bűvereje főként a fagyos francia nagypolgári felszín mélyén rejtőző forró olasz temperamentum dualitásából fakadt. Termékeny életpályája során, amely nagyjából 160 nagyjátékfilmet számlál - még fénykorában is szívesen vállalt apró epizódszerepeket a legkülönfélébb alkotásokban - főként azok a klasszikusok tették híressé, ahol rendezői erre a "magas homlok - szőrös mellkas" kombinációra építettek. Így aztán Bunuelnél játszott burzsoá kerítőt (A nap szépe), szoknyavadász vidéki nemesurat (A szobalány naplója), és Sade márkit (Tejút); Ferrerinél gengszterálmokat kergető formatervezőt (Dillinger halott), végbélszeles tévéproducert (A nagy zabálás) és Bullafo Billt (Ne nyúlj a fehér nőhöz); Chabrolnál szerelmi tébolytól gyilkossá váló alpolgármestert (Gyilkos szerelem) és megtévedt Ellery Queen-t (A tizedik nap). Az alábbi posztumusz válogatás elsősorban olyan főszerepeiből áll, amelyekben csúcsra járatta ezt a lenyűgöző Piccoli-paradoxont - talán nem a legjobb filmjei, de mindenképp ott vannak a legizgalmasabb és legsajátosabb alakításai között. 

1/ A MŰVÉSZ: A teremtények (Agnes Varda, 1966)
Még mielőtt rendezői nyers szívű nyárspolgárt faragtak volna belőle, a 60-as évek nyitányán az új hullámos generáció számára Piccoli elsősorban művészlélek volt, akár megkeseredett forgatókönyvíró Godardnál (A megvetés), akár romantikus zeneboltos Demy-nél (Rocheforti kisasszonyok) - akár science-fiction író Agnes Varda legbizarrabb alkotásában. Edgar Piccoli(!) egy francia tengerparti faluba visszavonulva várandós, megnémult feleségével nagyszabású regényt kerekít a helyi figurák köré, egy őrült tudósról, aki rejtélyes masinájával távolról tudja irányítani áldozatai érzelmeit. A tojásfejű értelmiségi klasszikus alakját Piccoli ezúttal megfűszerezi néhány parádés dühkitöréssel, amelyek a végkifejletre a színész életművének egyetlen hamisítatlan kalandfilmes ökölpárbajával is megjutalmazzák a türelmes nézőt.

Les creatures (magyar felirat)

2/ A RENDŐR: Sátáni ötlet (Claude Sautet, 1971)
Max, a megszállott párizsi felügyelő szerepében Piccoli tényleg kimaxolja a "hatalom zsarnok képviselője"-figurát, amelyet tucatnyi krimiben sikerrel alakított, legyen szó a Diabolik képregényfilm Ginko nyomozójáról vagy a Merénylők véreskezű algériai diktátoráról. Pusztán azért, hogy példát statuáljon az elcsíphetetlen nagymenőknek, főhősünk bankigazgatónak kiadva magát beleszédíti lecsúszott hajdani katonatársát és piti bűntársait egy esélytelen bankrablásba. Tekintve, hogy egy Sautet-Piccoli együttműködésről van szó, a történetben főszerepet kap a tragikus szerelem és Romy Schneider is (lásd: Az élet dolgai, Mado): utóbbi ezúttal egy lelkes örömlányt alakít, aki a felügyelő dróton rángatott bábjából végzetes érzelmeket elszabadító babájává válik - a hatalom és szerelem visszafogott, finom rezdülésekkel teli párharcában.

Max et les ferrailleurs (angol felirat)

3/ A FŐNÖK: Különös kapcsolat (Pierre Granier-Deferre, 1981)

Piccoli a berlini filmfesztivál Ezüst Medvéjét vihette haza Bertrand Malair megformálásáért, aki egy csőd szélén álló párizsi üzletház rejtélyes új igazgatójaként nem csak fellendíti a boltot, de kiveti hálóját a marketing-részleg ifjú csicskájára is, akit fokról fokra belső körének új tagjává tesz, lelkileg teljesen megnyomorítva. A hétköznapi irodai rémtörténet Bunuel-filmeket idéző finom abszurditással kíséri végig a főhős lecsúszását hétköznapi kispolgárból nagypályás seggnyalóvá, egyfajta szenvedélybetegségként ábrázolva vágyát a főnök elismerésére. Tarsolyában nem egy manipulatív apával (Zsákmány), perverz  főnökkel (A puritán) és alattomos kémmel (Topáz), Piccoli manipulatív, perverz és alattomos igazgatója lenyűgöző erővel jeleníti meg a burzsoázia diszkrét báját.

Le étrange affaire (angol felirat)

4/ A GYILKOS: A véreshármas (Francis Girod, 1974)
Minden nagy színész életében eljön az a pillanat, amikor utoléri egy sorozatgyilkos-szerep: bár nem mind él a lehetőséggel, a vállalkozók ritkán bánják meg döntésüket, mint ezt Anthony "Hannibal" Hopkins, Christian "Bateman" Bale vagy Charlize "Monster" Theron is tanúsíthatja. Karakteréhez híven Piccolinak Georges Sarret, egy jómódú marseilles-i ügyvéd jutott, aki egy házasság-szédelgő nővérpárral összeállva sorra teszi el láb alól az idős férjeket, miután magas biztosítást kötöttek rájuk. A bizarr humorú bűnfilm szinte szürreális lázálmot varázsol a megtörtént esetből (a végére jócskán átírva a valós eseményeket), élen a film középső fél óráját kitöltő vérontással, amely során az ördögi trió két kénsavas kád és néhány vödör segítségével szabadul meg egy ismerős házaspár agyonlőtt hullájától - semmi látványos megoldás, csupán a legvadabb filmfantáziákat felülmúló szürke, kispolgári borzalom.

Le trio infernal (angol felirat)

5/ A BARBÁR: Themroc (Claude Faraldo, 1973)
Amikor Piccoli 1973-ban létrehozta saját filmes cégét, rögtön az első filmszerepe, amellyel megkoronázta vállalkozását, az életmű legfurcsább kihívását jelentette. Faraldo anarcho-neorealista fantasy-jében a címszereplő párizsi munkás megelégeli véglényként folytatott proli-életét és panellakását kőkorszaki barlanggá amortizálva nagyvárosi vademberré vedlik át, aki a vérfertőzéstől és az emberevéstől sem riad vissza szabadsága érdekében. Bő évtizeddel megelőzve Luc Besson Élethalálharcát, a Themroc hagyományos dialógusok helyett puszta hörgésekre, morgásokra és sikolyokra redukálja szótárát - egészen lenyűgöző és minden Bunuel-szerepnél látványosabb bizonyítéka Piccoli páratlan tehetségének, hogy az érzelmek és indulatok milyen széles skáláját képes ezen a kőkorszaki módon is kifejezni.

Themroc (szöveg nélkül)

Hétfői kisfilm 8.

HOW TO MAKE MOVIES (Charlie Chaplin, 1918)

Nem egy sztárrendező akad, aki a fikció leheletfinom leple alatt filmet készített a publikumnak saját alkotói keserveiről a kezelhetetlen színészekkel, kaotikus stábbal és kegyetlen kenyéradókkal - legyen szó Truffautról (Amerikai éjszaka), Wendersről (A dolgok állása), Terry Gilliamről (The Man Who Killed Don Quijote) vagy akár Ben Stillerről (Trópusi vihar). Miért pont az első nagy hollywoodi szerző, Charlie Chaplin lenne a kivétel? Amiben az 1918-ban forgatott Filmkészítés kilóg a sorból, az a dokumentumfilm és fikció bájos keveréke: Chaplin frissen épült önálló stúdióját ünnepli meg ezzel a kis (ön)propagandafilmmel, amelyben éppen úgy helyett kapott egy álmokat teljesítő dzsinn, mint korabeli kedvenc színészei Edna Purviance-től Henry Bergmanig, a próbafelvételek képsorai mellé bekerülhetett egy korábban készült burleszk-jelenet az akkorra már halott Eric Campbell-lel (nem egy golfpályán verték agyon), sőt az alkotó saját sztár-státuszával is eltréfálkozik összemosva Charlie csavargó-gegjeit Chaplin napi munkájával. A kisfilm annak idején nem jutott el a mozgókép-színházakig, mivel a First National nem érezte piacképesnek, így aztán egy sötét széfben pihent, mígnem 1982-ben Kevin Brownlow filmtörténész jóvoltából végre a nagyközönség elé kerülhetett.

How to Make Movies (zenei kísérettel és magyar felirattal)

New Bevery Double Feature 2.

SPORT DISZTÓPIÁK

A 70-es évek exploitation-filmjei már ötven éve világosan megjósolták, mi történik egy olyan társadalommal, ahol a színházakat kiszorítják a stadionok, a televíziós vetélkedők a szellemi képességekről áttérnek a fizikai adottságokra, és az emberéletek puszta pontértékekké válnak, legyen szó számítógépes játékokról vagy demokratikus választásokról. Ezek a filmek a zsánerindító olasz Tizedik áldozattól jobbára mind besorolhatók a sötét disztópiák csoportjába: még a legelszántabb trash-filmes sem próbált csábító modellt építeni egy olyan "szép új világra", ahol a nézettségi rekordokat gyilkos gladiátor-viadalok hozzák (Running Man, Endgame), az amerikai focit életre-halálra játsszák szúró-vágó fegyverekkel (Blood of the Heroes) vagy óriásrobotok arénaharcával döntik el a politikai vitákat (Robot Jox).

A minizsáner amerikai úttörőjét aligha meglepő módon méltóságos Roger Corman és az AIP stúdiója jelenti, ahol a Forma-1-et fejlesztették tovább egy Trump-típusú jövőkép keretében halálos pontversennyé - a győzelem immár nem az időeredmények alapján dől el, hanem a transzkontinentális ágyúgolyófutam során elgázolt, felkoncolt áldozatok hozzák (a nők minden korosztályban plusz 10 pontot érnek, a kisgyerekek 70-et, a főnyereménynek pedig a 75 év fölöttiek számítanak kemény 100 ponttal). A Death Race 2000 elsősorban méregerős politikai és média-szatíra, másodsorban pazar csillagparádé a versenyzők körében, a Frankenstein nevű antihőst alakító David "Bill" Carradine-nal, az antagonista-szerepben lubickoló rögbrutál Stallone-vel és a Warhol-szupersztár Mary Woronovval, aki Calamity Jane Kelly cowgirl-killerének szerepében domborít szemmel látható élvezettel. 

Egy esztendőben az AIP szubverzív örömöket kínáló Halálfutamával mozikba került a műfaj nagystúdiós verziója is, amely neves szerzői rendező irányításával (Norman Jewison), kiváló irodalmi alapanyagból (William Harrison novellája) készült, lenyűgöző képi világgal és remekül koreografált akció-jelenetekkel dörgölve a nagyközönség orra alá szívszorító kritikáját a jövő fogyasztói társadalmáról. A választott sportág, a címadó Rollerball, a görkorcsolya, jégkorong és kosárlabda édeshármasának bizarr porontya, egy tölcsér alakú arénában, motoros segítőkkel és nem ritkán halálos végkimenetellel - a finálé vériszamos Houston-New York mérkőzése a zsáner legnagyobb hatású jelenete, olyasféle revízionista műfaji apoteózis, amelyre csak és kizárólag a 70-es évek volt képes.

Trailerek: The Running Man / Warriors of the Year 2072 / The Blood of Heroes
Death Race 2000 (magyar felirattal)
Kisfilm: Rendezvous
Rollerball (szinkron)

Hétfői kisfilm 7.

TOGETHER (Robert Altman, 1958)

Legtöbb neves új-hollywoodi kortársával ellentétben Robert Altman nem a renegát peremvidékről tört be fokozatosan a fősodorba, hogy aztán megtelepedjen ott, hanem a klasszikus műfaji produkciók szigorú világában tanulta ki a mesterség szabályait, amelyeket idősebb korára oly előszeretettel dobott sutba. Készített oktatódokut az amerikai fociról (Modern Football), propagandafilmet az állami autópályák fontosságáról (The Perfect Crime), western-epizódokat a legismertebb sorozatokhoz (US Marshalls, Lawmna, Maverick, Bonanza), szörfös detektív-sztorit (Surfside 6), helikopteres kalandtörténetet (Whirlybirds) és kisvárosi szerelmi drámát egy házasságszédelgőről (Bus Stop). Nem csoda, hogy mire tíz évvel és félszáz tévéprodukcióval később végre szabad kezet kapott, páros lábbal rúgta fel az egész tyúkólat, ahová annyi időre bezárták. Erről a fojtogató csapdaélményről mesél mindkét bűnügyi televíziós filmjében, amelyeket az Alfred Hitchcock Presents sorozat 3. évadához készített. A The Young One történetében egy nagyravágyó fruska próbál - akár mások élete árán - kiszabadulni szűkre szabott kisvárosi életéből, a Together alábbi epizódjában pedig egy hétköznapi házasságtörő férj (Joseph Cotten, A gyanú árnyékában démoni Charlie bácsija) szorul előbb egy zsaroló szerető karmaiba, majd a nő meggyilkolása után a tetthely kelepcéjébe - mindezt az érett Altman-opuszok véletlen-dramaturgiáját megelőlegező hajmeresztő pech-sorozat keretében.

Együtt (magyar felirat)

Hétfői kisfilm 6.

GEORGE LUCAS DOUBLE FEATURE

Nem könnyű elhinni, hogy az American Graffiti, Indiana Jones és Yoda szülőatyja az amerikai kísérleti filmek buja mocsarából bújt elő a radikális 60-as években, pedig első kisfilmjei tanúbizonysága szerint George "Star Wars" Lucas pályakezdetén sokkal közelebb állt Man Ray-hez, mint Corman-hez (szöges ellentétben az AIP-istállóból indult cimborákkal, Coppolával vagy Milius-szal). Korai rövidfilmes életművében akad ellenkultúrális fotómontázs Arthur Lipsett szellemében (Look at Life), Kenneth Anger-féle szerelmi vallomás egy neonfényes gépjárműhöz (Herbie), valamint lírai szépségű városfilm e. e. cummings avantgárd költeménye ihletésére (anyone lived in a pretty how town). A későbbi mainstream életművet leginkább megelőlegező két munkája már óvatos kacérkodás a műfajisággal: a Freiheit egy illegális határátlépés hajszafilmecskéje, amelyben Randal Kleiser eljövendő filmrendező igyekszik a hőn áhított szabadság Kék lagúnája felé; az Electronic Labyrinth THX 1138 4EB díjnyertes kisfilmje pedig egy ultrasteril disztópikus világból történő kétségbeesett szökési kísérlet története, amelyből Lucas négy évvel később első egész estés filmjét készítette (THX 1138). Két menekülési kísérlet a szigorú szabályok világából a szabadság szuverenitása felé - épp ellentétben azzal a művészi úttal, amely az experimentalitásból az effektparádés zsánerfilmek felé vezetett.

Freiheit / THX 1135 4EB (magyar felirattal)

Első verziók 1.

A POSTÁS ELŐSZÖR CSENGET

James M. Cain regényíró korai noir-klasszikusa, az A postás mindig kétszer csenget újszerűségét és értékállóságát nem csupán olyan követői bizonyítják, mint Camus a Közönnyel vagy a Coen-fivérek (Az ember aki ott se volt), de féltucatnyi filmverzió is a világ minden tájáról, amelyek kivétel nélkül koruk és nemzeti filmkultúrájuk kiemelkedő darabjai. Klasszikus hollywoodi és új-hollywoodi adaptációja egyaránt zsánerbravúr, Visconti Megszállottsága a neorealizmus egyik alapköve lett, miként Fehér György Szenvedélye is fontos kordokumentuma az ezredforduló magyar filmművészetének, a legfrissebb fogás a művön pedig az egyik legjelentősebb kortárs német rendezőhöz, Christian Petzoldhoz kötődik (Jerichow). Ennek fényében csupán a tény meglepő, hogy a Cain-remekmű első feldolgozása a franciákhoz fűződik, nem sokkal az első megjelenést követően – az már kevésbé, hogy Pierre Chenal Le dernier tournant című filmje a francia lírai realizmus egyik igazi gyöngyszeme, amelynek ott a helye a Mire megvirrad vagy a Külvárosi szálloda mellett. Nem csupán számos motívumot köszönhetnek neki a későbbi feldolgozások (lásd a táncjelenetet), de ebben a verzióban található a legérzékenyebb férj-alakítás (Michel Simon bravúrja), ebbe került bele egyedül a halálsor-finálé (egy csodás záró kameramozgással), bravúros gyilkossági jelenete a visszhanggal pedig egyaránt megállná helyét egy Hitchcock- és egy Douglas Sirk-remekműben.

Az utolsó forduló (magyar felirattal)

Hétfői kisfilm 5.

AMBLIN' (Steven Spielberg, 1968)

Aki úgy gondolta, hogy Spielberg akkor került legközelebb az ellenkultúrához, amikor az E.T. Blu-ray verziójában lecserélte a "terrorista" szót "hippire", ideje 25 percet szentelnie korai kisfilmjére, amelyet azóta már mélyen szégyell szerzője, pedig pont annyival jobb a Schindler listájánál, mint amennyivel rövidebb nála. A Kószálás ifjú rendező-alteregója a Mojave-sivatagból a Csendes-óceánig tartó stoppolása során akad össze egy bájos virággyermek-leánnyal, aki megismerteti a tábortüzes füvezés, a hálózsákos szex és a olajbogyómag-köpködés lázadó örömeivel, útközben számos kalanddal és tapasztalattal megajándékozva. A korai zsenge több szempontból izgalmas kivétel az életműben: jóval kevésbé célirányos és cselekményorientált, mint a korai road movie-trilógia további darabjai (Párbaj, Sugarlandi hajtóvadászat), kétszer annyi formanyelvi truvájt vonultat fel, mint bármelyik későbbi filmje (a Cápát is beleértve), valamint meglepően merésznek számít a nemiség ábrázolása terén... legalábbis egy olyan rendezőtől, aki éveken át csak pénisz-metafórákkal (kamion, cápa, kicsi ráncos űrmanó) tudott a szexről nyilatkozni, utána pedig még úgy sem.

Kószálás (vhs-verzió)

FilmTurista: Skye

MESÉK SZIGETE

Bármilyen páratlan a tavasz Toscanában vagy a Távol-Kelet kikelet idején, egy ilyen napos áprilist az Isten is a skót Felföldnek teremtett - különösen egy olyan zugának, amelyet csak mostanában fedeztek fel a nagy filmstúdiók, de máris bevéste magát sokmilliónyi néző agyába. A Belső-Hebridák peremén nyújtózó Skye csodás szigete a határvidék összes erényét felmutatja: lenyűgöző tájai ötvözik a Felföld zöldellő pompáját a Külső-Hebridák drámai ormaival - egyszerre Középfölde, Völgyzugoly és Mordor, mintha csak északi alternatívát kínálna a Gyűrűk Urának (épp) szemben Új-Zélanddal. Rövid, ám mozgalmas filmmúltjában játszott középkori Japánt (47 rónin) és kies Óriásföldét (BFG), szerepelt csillagközi sci-fiben (Prometheus) és Grimm-fantasyben (Hófehér és a vadász), szerelmet ébresztett esküvői komédiában (A boldogító talán) és hajsza-vígjátékban (Az üstökös éve). Ám az alábbi válogatás kizárólag olyan filmekből áll, amelyek méltó főszerepet szántak Skócia - szó szerint - legmesésebb szigetének. 

1/ A Cuillin-hegység és Loch Coruisk
THE BROTHERS (David MacDonald, 1947)
Skye szigetének első igazi filmes főszerepe a Powell-Pressburger melodrámák legszebb brit hagyományát követi, megfűszerezve a helyi legendák és misztikum sajátos ízeivel. Árva leányzó érkezik egy kicsiny déli halászfaluba a Cuillin hegyvonulat rideg csúcsainak sötét árnyékába és rögtön belekerül két rivális család, a Macrea- és a MacFarish-klán még ridegebb és sötétebb háborúságába: két legény is kiveti rá hálóját, de neki egy harmadikra fájna a foga... a szerelmi négyszög pedig az ősi selkie-meséket idéző végkifejletig - valamint a brit filmtörténet legbizarrabb kivégzéséig fajul.

The Brothers (magyar felirattal!)

2/ Az Eilean Donan-vár
HEGYLAKÓ (Russell Mulcahy, 1986)
Egy hollywoodi film sem tett annyit Skócia varázsvilágának népszerűsítéséért, mint Mulcahy legendás kortárs fantasy-je, amely a halhatatlansággal büntetett harcos, Connor Macleod sok évszázados küzdelmét meséli el ütős Queen-slágerekkel a felföldi csatamezőktől a "csak egy maradhat" brooklyn-i tetőfináléjáig. A középkori fejezetekben szinte kizárólag Skye vidékei pompáznak, élen a Macleod-klán fészkét jelentő Eilean Donan-várral, amely időközben első helyre került a "legnépszerűbb skóciai filmkastélyok" igen erős versenymezőnyében - amit mi sem bizonyít ékesebben annál, hogy még egy James Bond-filmben is helyet kapott (A világ nem elég).

A hegylakó (szinkron) / A felvidéki (vhs-hangalámondás!)

3/ Neist Point-fok
HULLÁMTÖRÉS (Lars von Trier, 1996)
A dán botrányfilmes von Trier rajongott kultusz-műve egyszerre jelentette a Dogma rögrealizmusához vezető művészi út első látványos állomását és az ártatlan hősnőknek szentelt Aranyszív-trilógia mágikus realista nyitódarabját. A Skye szigetén élő angyali tisztaságú Bess határtalan szerelmének története a környező olajkúton dolgozó Jannal egyben a hitről és megváltásról szóló példabeszéd is, amelyet egy esküvő és egy temetés keretez - mindkettő helyszíne Skye leghíresebb nyugati szigetfoka, amelynek zord világítótornya fenséges őrszemként mered a háborgó Atlanti-óceánra.

Hullámtörés (szinkron)

4/Fairy Glen
CSILLAGPOR (Matthew Vaughn, 2007)
Ha van Skóciának igazán mesébe illő zuga, az csakis egy tenyérnyi szurdok lehet Skye északi partjánál, amely különös kis dombjaival és titokzatos bazalttornyával azon nyomban elvarázsolja - nevéhez híven - látogatóit. Egészen rejtélyes, hogy miért csak egyetlen film csapott le rá eddig, bár szerencsére egy remek Neil Gaiman-adaptáció: a Csillagpor hőse egy skót legény, aki elindul tündérvilágba egy hulló csillagért szerelmének, hogy aztán magába a csillagba szeressen bele, védelmére kelve vérszomjas banyák, gonosz hercegek és légi kalózok ellenében. Viharfok kalandos erőpróbáihoz többnyire Skye békés lankáit és fennsíkjait választották az alkotók - a Tündér-szurdokban például két boszorkány méri össze erejét.

Csillagpor (szinkron)

5/ The Quiraing
MACBETH (Justin Kurzel, 2015)
Ez a lista el sem készült volna, ha Skye szigetéhez nem fűződne Macbeth-adaptáció: a vészbanyák és jóslatok hírhedt "skót darabja" legfrissebb feldolgozásában jutott el végre az őt leginkább megillető felvidékre. Kurzel szinte kizárólag természeti tájakon forgatott Shakespeare-látomása szakít az elődök dús teatralitásával és szinte dokumentumfilmként követi csatamezők és csúcsok során át az álnok thán középkori gengszter-karrierjét. A sziget legendás zuga, a földcsuszamlások során kialakult Quiraing rideg-gyönyörű fennsíkja (teljesen nyilvánvaló módon) Macbeth két találkájának ad otthont a boszorkányokkal, túlvilági látványával ráerősítve híres alaptételükre - "szép a rút és rút a szép".

Macbeth (szinkron)

+1/ The Old Man of Storr
A sziget ikonikus látványossága különös módon eddig kiszorult a vérbeli Skye-filmek élvonalából, ugyanakkor pár pillanatra három olyan filmben is elkapható, amely a racionális és irracionális világ határmezsgyéjén játszódik: a The Wicker Man szépséges kultusz-horrorjának nyitó légi felvételein, a The Land That Time Forgot prehistórikus kalandfilmjének ködlepte fináléjában és a Prometeus science-fiction filmjének jelenkori prológusában.

The Wicker Man (magyar felirat)
The Land That Time Forgot (angol)
Prometheus (szinkron)

Hétfői kisfilm 4.

GYILKOSOK (Andrej Tarkovszkij, 1956)

Cseppet sem meglepő, hogy az amerikai ponyvákért rajongó Godard vagy Truffaut pályájuk elején készített film noirt (Kifulladásig, Lőj a zongoristára), az már különösebb, hogy Visconti és Antonioni korai életművében is akad ebből a műfajból (Megszállottság, Egy szerelem krónikája)... azonban egy Tarkovszkij-noirt már mindenképp a saját szemünkkel kell látni, hogy elhiggyük. A nagy orosz mester még főiskolai évei alatt készítette el - egyik osztálytársával felesben - Hemingway híres novellája, a Bérgyilkosok rövidfilm-adaptációját (a műből korábban és később is készült egy remek hollywoodi nagyjátékfilm). A meglehetősen szoros feldolgozás két elszánt gyilkos feszült túszdrámája és egy megfáradt áldozat melankolikus bukástörténete - az amerikai díszleteket a sivár szovjet valósághoz igazítva, amely kedvéért Tarkovszkij azt is magára vállalta, hogy enigmatikus epizódszereplőként elfütyüli a korabeli Amerika hangja rádióadás egyik ismert dallamát.

Gyilkosok (magyar felirat)

New Beverly Double-Feature 1.

NEMEK HÁBORÚJA

Ha már egyszer az exploitation sikere nagyrészt a szex és erőszak kettősségén alapult, nem csoda, hogy a militáns feminizmus és a nemek csatája kétszeresen is szívügyük volt - igaz a maguk bizarr módján. A B-filmes úttörők között külön megtisztelő helyet foglaltak el az 50-es évek csodás női szörnyfilmjei, amelyekben Frankenstein femme fatale-ok, vámpír-vampok és más válogatott bestiák vettek revansot a férfiakon - a következő évtized derekán beinduló grindhouse-hullám azután rászabadította a kíméletlen amazonokat az autós mozikra és kispiszkosokra, jöttek az eurotika szex-vámpírfilmjei, a rape-and-revenge horrorok, Ilse az SS nőstényfarkasa és persze Russ Meyer, a pussycat-pápa.

A "kemény csajok, gyors kocsikban, nagy puskával" tematika úttörő klasszikusát jelentő Meyer-alapfilmben - Faster Pussycat Kill Kill! - például dúskeblű go-go táncosnők gyilkos triumvirátusa szabadítja rá a poklot a patriarchális rendre egy sivatagi tanyán, hogy megszerezzék a zsarnok apától és két macho fiától az elrejtett családi vagyont. Késes, karatés és kocsis gyilkosságok; elszabadult színészi alakítások (többek között egy Tura Satana nevű sztriptíz-sztártól); káprázatos monokróm képsorok a Mojave-kősivatagban; és olyan montázs-parádé, amelyre talán csak Pudovkin lett volna képes, miután Las Vegasban megcsípte egy radioaktív hangya. 

A VHS-korszak már egy könnyedebb hangulatú paródiával ünnepelte meg a feminizmus radikális vonalát és olcsó zugműfajokra gyakorolt áldásos hatását: talán meglepő, hogy a Cannibal Women in the Avocado Jungle of Death címet viselő opuszt ugyanaz írta, aki a Micsoda nőt és az Úszó erődöt, pedig ebben az üde dzsungelfilmben ízelítőt nyújt mindkét klasszikus erényeiből. A durva dél-kaliforniai őserdőbe küldött nemes lelkű és éles elméjű feminista néprajzkutatónő feladata heroikus: meg kell találnia az évek óta eltűnt Kurtz doktornőt, aki a helyi piranha amazontörzs vezetőjeként meghirdette a feminácizmus Endlösungját: a férfievést. Aki a jó és rossz nőmozgalmár mítikus harcában felismerni véli az Apokalipszis most alapsztoriját, külön örülhet a végkifejlet "The Horror!"-monológjának, a többieknek maradnak a screwball vígjátékok és akciófilmek toposzait kifordító pompás vagy kínos gegek, valamint az egytől-egyig pipogya, ripacs és üresfejű férfikarakterek színes hordái.

Trailerek: The Attack of the 50 Foot Woman; The Wasp Woman; The Leech Woman
Faster Pussycat Kill Kill! (magyar felirat)
Kisfilm: Hyde and Go Tweet
A halál amazonjai az Avokádó dzsungel mélyén (szinkron)