Kék angyalok: az Ipoly mozi

Az 1966-os Nem szoktam hazudni (rendezte: Kárpáti György) bonyodalma egy pesti moziban indul: itt nézi meg az unalmas házibuliból meglógó gimnazista Anna (Voigt Ági) a Magány című - fiktív - táncfilmet és halálosan beleszeret a főszerepet táncoló Attilába (Fülöp Zsigmond). Miután többször is végigüli a filmet, úgy dönt, nem éri be a vásznon látható képpel és személyesen is megismerkedik az Operaház ifjú táncosával, ezért újságírónőnek adja ki magát egy interjú kedvéért - ártatlannak tűnő hazugsága azonban komoly bajba keveri. A korabeli generációs kérdéseket feszegető hazai coming-of-age film mintegy mellékesen arra is rámutat, milyen különbségek lehetnek a mozivásznon látható hősök és az őket alakító színészek között, egyfajta ellentétbe állítva a moziban megelevenedő álmokat és a színház kiábrándító valóságát.

A filmes álmok színhelye az újlipótvárosi Ipoly mozi, amely a Hegedűs Gyula utca 65. szám alatti saroképületben, az MSzDP hajdani székházában nyitott meg 1939. márciusában. 1946-ban a kommunista párt tulajdonába került, a környék népszerű utánjátszó mozijának számított, ahol a híradó és a nagyfilm között rendszeresen láthatók voltak különféle artista- és bűvészszámok. 1965-ben modernizálták, nyitható tetejűvé alakították, majd egy kerámialap-burkolat került az eredeti homlokzatára. A 80-as évek derekán az elterjedő videózás radikálisan lecsökkentette a nézőszámát, végül 1988-ban a város bérbe adta, így az első magánkézbe került pesti filmszínház lett belőle: széles - elsősorban erotikus jellegű - programválasztékának köszönhetően népszerű randihelynek számított a fiatal párok körében (ebben az időben láttam itt a Kék angyal filmklasszikusát, és az előadás vége előtt pár perccel csengettek, hogy jelezzék a pároknak, hamarosan felkapcsolják a lámpákat a teremben). 

A 80-as években az Ipoly mozi akkori vezetője, Juhász Ildikó révén a budapesti leszbikus közösség egyik népszerű központjává vált: a közösség a vetítések után rendszeresen tartott zártkörű összejöveteleket a moziteremben, esetenként akár 80 fős létszámmal. "Olyan jellegű bulik voltak az Ipolyban, mint egy nagy házibuli" - nyilatkozta az egyik hajdani tag. - "A mozi tere, a több szint, a nézőtér és a színpad, egy terem, két terem, mind-mind alkalmas volt arra, hogy sok ember, különböző ízléssel, jól érezze magát. Lehetett táncolni, zenét hallgatni, beszélgetni. ... Semmiféle olyan nem volt az Ipoly moziban, hogy speciális filmet vetítettek volna, és utána majd megbeszéljük, oldódunk." 

A maszek Ipoly mozi két év után csődbe ment, de sorsa továbbra is összefonódott a szexualitással, miután 1990-ben L'amour néven Budapest egyetlen, folyamatosan üzemelő pornómozija lett - az emeleti páholyokat önálló szeparékká alakították át. Bő öt éven keresztül biztosította a soft- és hardcore filmválasztékot a műfaj hazai szerelmeseinek, mígnem az otthoni videópornó megfojtotta. 1996-ban parketta-mintabolttá alakították át, amely manapság is működik, immár egy rovarirtó cég üzletével (BioKill) osztozva a hajdani filmszínház épületén.

Két jelenet a filmből: