MONTPARNASSE-LEVALLOIS (Jean-Luc Godard, 1965)
Godard és a romkom? Akiknek a nouvelle vague próféta és a műfajfilm bizarr kapcsolatáról elsőre az Alphaville dadaista disztópiája, a Made in USA felismerhetetlenségig torzított Richard Stark-gengsztertörténete vagy épp a Weekend statikus road movie-ja ugrik be, bizonyára nehezen tudják elképzelni Bolond Pierrot légyottját Sabrinával. Pedig a Párizs, ahogy látják című szkeccsfilmben épp ezt a randevút valósítja meg a mester, főszerepben egy szeleburdi párizsi lánnyal, akinek kínos malőr folytán választania kell a Montparnasse művésznegyedében élő ifjú szobrász és a Levallois munkásnegyedének korosodó karosszéria-lakatos mesterembere között. Halmozódó félreértések, frivol játékok, kétértelmű párbeszédek és bájos könnyedség: Billy Wilder talán több geget kihozott volna a mókás alapszituációból, Godard viszont belekódolt egy pazar szerzői ars poeticát a művészfilm és műfaji filmkészítés kibékíthetetlen ellentétéről.
Montparnasse-Levallois (felirattal)
A MANDALORIAN MÚLTJA
Kevés jobb dolog történt a 21. században a Star Wars-franchise-zal, mint a The Mandalorian nyolcrészes szériája, amely hiperűrsebességgel hagyja faképnél a kortárs sorozatdömping rémesen redundáns cselekménnyel és botrányos cliffhangerekkel ügyeskedő TIE-hatásvadászait. Szikár, nyílegyenes és kerekre zárt epizódjai dinamikus meséjükkel és markáns karaktereikkel a legjobb elődök példáit követik, akiket máris web-oldalak tucatjai szedtek takaros listákba, többnyire a kötelező gyanúsítottakkal. Az alábbi ötösfogatban becsszóra nem szerepel a Dollár-trilógia, Kurosawa-opusz vagy a Mad Max: inkább a kevésbé ismert, ám majdnem olyan kiváló mellékszereplőkre irányul reflektorfény.
1/ Posztapokaliptikus western
A BOY AND HIS DOG (L.Q. Jones, 1975)
A Birodalom bukása után anarchiába hulló galaxisok öntörvényű határvidék-világa egy olyan izgalmas műfaj-keveréket használ mintaként, amelyben sikerrel ötvözték a 70-es évek derekán felvirágzó világvége sci-fiket a western-revíziók korabeli újhullámával. A nagy olajkrízis idején berobbant trend (Ultimate Warrior, Where Have All the People Gone) kultikus éldarabja társainál látványosabban használja a western toposzait és határvidék-esztétikáját, ráadásul a Harlan Ellison-kisregényből írt kalandtörténet sem kezeli olyan vérkomolyan a civilizáció romjain marakodó emberiséget. Élethalál-harc, érdekháborúk, irónia és cuki mesebeli segítőtárs - a Fiú és kutyáját csupán egy kurta féreglyuk választja el a Mandaloriantól, puszta-disztópiáját pedig alig négy év a mától.
A Boy and his Dog (szinkron)
2/ Bérgyilkos babával
LONE WOLF AND CUB 1-6. (Kenji Misumi, 1972-74)
Akárcsak Lucas első Star Wars-filmje, a Mandalorian is hemzseg a japán szamurájfilmes áthallásoktól, a Sanctuary-epizód Hét szamuráj-minimálverziójától a Goblin Slayer-animéből ismerős főhősig - a legfőbb előkép azonban a legendás Kozure Ogami-manga hasonlóan híres mozi-adaptációja, amely hat részt ért meg alig két év alatt. A véres szamurájháborúk idején bérgyilkosnak álló ronin, Ittó Ogami különlegessége könyörtelen és mesteri kardforgató-kollégáihoz képest, hogy 3 éves kisfiával járja a vidéket, aki a maga bájos módján néha besegít a küzdelmekben - az első epizódban mindjárt a káoszba süllyedt császári birodalom egyik warlordja ellenfelük, aki Herzogot megszégyenítő elszántsággal és manírokkal tör a páros életére.
A sógun orgyilkosa (az első két részből készült verzió)
3/ Kommandó-entrópia
THE NAKED SPUR (Anthony Mann, 1953)
Amint a hagyományos westernekben felütötték fejüket a fejvadász-hősök, többé a gonosztevőkre vadászó csoportok sem voltak már olyanok, mint a nagykönyvben: a nemes közös cél aprópénzre váltásával feltárultak az egymásnak feszülő egyéni érdekek - Hawks klasszikus csapatépítéseit (Red River, Rio Bravo) kiszorították a Boetticher-féle széthulló közösségek (Ride Lonesome, Comanche Station), ahol mindenki egymás farkasa. A Mandalorian kommandó-epizódjainak (Gunslinger, Prisoner) legszebb előképe egy korai Anthony Mann-western, ahol elsőként jelent meg teljes pompájában ez a entrópia: a Csupasz sarkantyú háromfős vérdíj-csapatát úgy zilálja szét a foglyul ejtett bandita ravasz mesterkedése, akár a forgószél a ménest - felfedve valamennyiük Sötét Oldalát, amellyel végül csak egyikük képes leszámolni, a műfaj legmegindítóbb egyszemélyes párbaj-jelentében.
A csupasz sarkantyú (magyar felirat)
4/ Ölésre programozva
THE INVISIBLE BOY (Herman Hoffman, 1957)
Miután a harmadik Star Wars-trilógia jóformán minden faji, nemi és egyéb kisebbséget emancipált, a Mandaloriannak már csak a robotok maradtak: az IG-11 fejvadász-droid alakjával végre a géplények is megszabadulhattak az évszázadok alatt rájuk rozsdált sztereotípiáktól, legyen az hű cseléd (C-3PO), gonosz rém (IT-O) vagy kiskedvenc (BB-8). A "droidok semleges tükrei a programozóknak" alapfilozófia gyökerei az amerikai sci-fi aranykoráig nyúlnak: első képviselője Robby-robot, aki a Tiltott bolygó klasszikusában még csak a robotika alaptörvényeivel gazdagította az álomgyári gépember-ábrázolást, a spin-offot jelentő The Invisible Boy bizarr gyerekfilmjével azonban látványos érvet kínált a "természet kontra nevelés" vitában is. Betáplált programjától függően épp úgy megállja helyét a címszereplő bébicsőszeként, mint a gonosz MI parancsait követő harcosként vagy épp hősies megmentőként - csupán bumfordi, gömbcsuklós mechanikája terén marad el a modern IG-szériától.
The Invisible Boy (angol)
5/ Space spin-off
CARAVAN OF COURAGE (John Korty, 1984)
Végezetül meg kell emlékezni arról a játékfilmről, amely elhozta a Star Wars-univerzumba a különféle rendhagyó folytatások - roppant jövedelmező - evolúciós stratégiáját (habár az "első SW-mutáció" büszke címét egy észbontó karácsonyi tévés különkiadás birtokolja). A Bátrak karavánja épp olyan precízen és célirányosan lőtte be magának a kiszemelt gyerekközönséget (Lucas-ék bébiszittere írta!), miként a Mandalorian az első generációs SW-fanok idősebb táborát: az Endor erdőbolygón ragadt kiskorú testvérpár célja az elhurcolt szülők megtalálása, fő fegyvere a mesevilág mágiája, segítőtársai pedig édi-bédi harcimackók, akik sokszoros hatványra emelik a Jedi visszatér cukiság-faktorát (lásd: bébi ewok!) A fantasy-be hajló space spin-off örökbecsű érdemeit nem csak egy villámgyors folytatás tanúsítja (Harc az Endor bolygón), de máig szívmelengető kézműves stoptrükk-látványvilága és igencsak aktuális "vissza a természethez" életszemlélete is.
A bátrak karavánja (angol) / (magyar vhs-hangalámodás)
THE VENTRILOQUIST'S DUMMY (Alberto Cavalcanti, 1945)
Teljesen logikus, hogy a hangosfilm által teremtett első horror-ikon nem vámpír, farkasember vagy zombi volt, hanem a démoni hasbeszélő bábu, aki megelégelve az állandó színpadi utószinkront, önálló hangot ad vágyainak és gazdája ellen fordul. Az 1929-es The Great Gabbo komor melodrámája után minden évtizedben telt belőle egy-két hátborzongató filmre, amelyeknél rendre az jelenti a legfőbb talányt, vajon természetfeletti erők vagy elmebetegség áll a gonosz kis fafejek rémtettei mögött. Ám legyen szó az Anthony Hopkins-féle Mágus bizarr szerelmi háromszögéről, a Pin kultuszfilmjének beteges fivér-nővér kapcsolatáról vagy a brit Devil Doll lélekvándorlós Svengali-verziójáról, ezek a filmek végső soron mindig a szexről szólnak: a hasbeszélő babák leginkább beszédes kis pöcsök, mint ezt a tematika legbizarrabb darabját jelentő zseniális Cavalcanti-rövidfilm is bizonyítja a Dead of Night című horror-antológiából, amelynek népszerűsége máig oly töretlen, hogy még kortárs cyberpunk-regényt is ihletett.
A hasbeszélő bábuja (magyar felirat)
JEAN SEBERG
A hollywoodi #metoo-hullámnak köszönhetően Jean Seberg színésznő tragikus története is eljutott végre az amerikai játékfilm-verzióig - noha erősen kétséges, vajon meghurcolt hősnőjét többen ismerik-e a mai nézők közül, mint mondjuk Kristen Stewart Stones-klipjét a Ford Mustanggal vagy az örökzöld Papa Don't Preach videót Madonna legendás Seberg-frizurájával. Talán még a rutinos filmklubjárók és mozgókép-szakos doktoranduszok is zavarba jönnének, ha plusz egy Seberg-filmet kellene mondaniuk a Kifulladásig új hullámos klasszikusán kívül ("New York Herald Tribune! New York Herald Tribune!")... így aztán a friss opusz mellé érdemes megnézni párat a művésznő jeles alkotásai közül, hogy lássuk, milyen kivételes tehetségű és kisugárzású filmcsillagot kergetett halálba az álnok FBI rágalom-hadjárata.
1/ Mártír és forradalmár
SAINT JOAN (Otto Preminger, 1957)
Seberg nem csupán hollywoodi pályakezdését és híres frizuráját köszönhette Preminger hírhedt Szent Johanna-filmjének, de néhány égési sérülését, majd első egyöntetűen negatív kritikai visszhangját is, amelyből a későbbiekben is jócskán akadt, ékesen bizonyítva, hogy a forradalmárnőket a klasszikus filmszakma sem fogadta több jóindulattal és nyitottsággal, mint a középkori klérus. Ám nyilvánvaló tapasztalatlansága ellenére a 18 éves színésznő mindjárt az első szerepében megmutatta az imázsa alapját jelentő oximoron - "törékeny töretlenség" - hatalmát, amellyel a francia jobbágyokon túl az amerikai moziközönséget is magával ragadta.
Saint Joan (angol nyelven)
2/ Örök kamasz, apa-komplexussal
BONJOUR TRISTESSE (Otto Preminger, 1958)
Francoise Sagan szívszorító melodrámája, a Jó reggelt búbánat! eszményi alapanyagot jelentett a Seberg-karrier beindítására, a mentort jelentő Preminger ezért is vásárolta meg filmjogát új kedvencének. Hősnője, a 17 éves Cécile szokásos nyaralását tölti nőcsábász édesapjával a francia Riviérán, amikor a legfrissebb prédát jelentő nagyvadról kiderül, hogy komoly eséllyel mostohaanya válhat belőle - hacsak a féltékeny csitri felségterülete és függetlensége védelmében nem tudja elszakítani egymástól a középkorú gerlepárt. A Seberg-karakterek epés öngyűlölete ebben a filmben bukkan fel elsőként, miként az a fruska fatale sárm is, amelybe egyaránt belezúgott Truffaut ("Európa legjobb színésznője!") és Godard, biztosítva a színésznőnek alig egy évre rá a filmtörténeti halhatatlanságot.
Jó reggelt, búbánat! (angol nyelven)
3/ Sebezhető szépség
ARANYCSEMPÉSZ (Jean Becker, 1964)
Négy évvel a Kifulladásig után a Seberg-Belmondo páros ismét szerencsét próbált egy közös francia alkotással, ám ezúttal egy rendhagyó heist-film keretében: miután ifjú csempészhősünk belezúg bűntársnőjébe, Damaszkuszban meglóg a rábízott sportkocsival, amelybe főnökei 300 kiló aranyat öntöttek - ám nagyon úgy tűnik, Belmondo dörzsölt lóerő-kötője ezúttal is vesztére bízik meg rejtélyes szerelmében. Seberg pályafutása talán leglátványosabb Hókirálynő-szerepét alakítja a vakációs gengszterfilmben: bár figurája itt sem több a korabeli limonádékban rábízott szépséges biodíszletnél, ez a szépség annyi sebezhető melegséggel párosul, ami néhány jelenet után sisteregve leolvasztja alakjáról a karakter kívánta vamp-fagyot.
Aranycsempész (szinkron)
4/Őrült szerelem
LILITH (Robert Rossen, 1964)
Nem véletlenül kapta Robert Rossen veterán rendező hollywoodi hattyúdala magyar kiadásában az Őrülten szerelmes címet: Seberg ezúttal egy pszichiátriai intézetbe zárt, skizofrén zavarokkal küzdő szexmániást alakít, aki nem csak betegtársait (köztük egy lány!) és a frissen érkezett, jóképű ifjú ápolót csábítja el, de még egy kisfiúra is kiveti hálóját a hétvégi vidámpark-programon. A lendületes spirálban vesztébe süllyedő Lilith figurája Seberg pályájának abszolút tetőpontja, amelyben végre bebizonyíthatja, hogy nem csupán Iowa szalmaszőke válasza Audrey Hepburnre - sokkal inkább a hagyományos női szerepek ellen okkal lázadó, balsorsú Jean Dean, akinek korai halála legalább annyira köszönhető az önmagával folytatott szüntelen küzdelmeknek, mint a sorsát meghatározó különféle pátriárkák elnyomásának.
Lilith (angol nyelven)
5/ Renegát szeretők
MACHO CALLAHAN (Bernard L. Kowalski, 1970)
Seberg búcsúja Hollywoodtól egyben az egyik legsötétebb álomgyári ellen-western: egy évre rá, hogy a renitens sztár éneklő bolondot csinált a műfaj két legkeményebb vadnyugati macsójából a Fesd át a kocsidat bárgyú aranyásó-musicaljében, Mexikóban véreskezű macsót farag David "Fugitive" Jenssen középszerű tévészínészből. Miután a bosszúszomjas szökött katona, Callahan brahiból végez egy félkarú századossal nászútján, a friss özvegy fejvadászok seregét uszítja a gyilkosra, majd hipp-hopp beleszeret, miután megpróbál személyesen végezni vele - egy olyan brutális nemi erőszak jelenetben, amelyhez még a spagetti-westernek is csak kétméteres póznával nyúlnának. Bármily különös, a Seberg-pálya csodás összefoglalóját adja ez az alig ismert B-western, szinte mindent felvonultatva, amit a színésznő varázsából látni érdemes: renegátok iránti megszállott vonzalmától Stockholm-szindrómáján át a mélyben parázsló, önsorsrontó indulatig.
Macho Callahan (angol nyelven)
CSODÁTÓL A 9-ES KALIBERIG
Nem igazán pályázhat a legdekoratívabb itáliai városok toplistájára, mégis az olasz film aranykorában majdnem annyi remekmű készült Milánóban, mint Rómában, Velencében vagy Firenzében. Miközben Hollywood és a nyugat-európai filmstúdiók szívesebben válogattak a több száz- vagy akár ezeréves műemlékekkel zsúfolt városikonok közül, Lombardia északi iparcentruma megmaradt a helyi filmművészet rejtett kincsesbányájának, ahol a modernizmus nyitányán szinte az összes jelentős hazai auteur megfordult legalább egy film erejéig, hogy saját kiutat keressen a neorealizmus romjaiból. Az alábbi öt filmes (+ egy műfajos) listán következzenek időrendben a leghíresebb milánói mozifilmek és jellegzetes helyszíneik.
1/ Lambrate nyomornegyed
CSODA MILÁNÓBAN (Vittorio de Sica, 1951)
Ha Rómába vakációzni megy az ember, Velencében pedig a halállal randevúzik, akkor Milánóban csodát fog látni - mégiscsak egy olyan smaragdvárosról van szó, amely képes volt megtölteni fantasztikummal a neorealizmus kőkemény rögvalóságát, méghozzá a mozgalom lánglelkű csúcspontján. De Sica szívmelengető filmkomédiáját épp ezért elvtársai közül is sokan elutasították, akik nem tudták hová tenni a karvalylelkű kapitalista ingatlanmogul ellen fellázadó kültelki bódéváros társadalombíráló történetében a köztereken futkározó angyalokat, kényszer-áriázó rendőröket és persze a legendás seprűnyeles égbeszállást a főtér fölött egy jobb világ felé "ahol a jó napot tényleg azt jelenti, jó napot".
Csoda Milánóban (szinkron)
2/ Milánói Dóm
ROCCO ÉS FIVÉREI (Luchino Visconti, 1960)
Miután a Fehér éjszakák álombeli díszletvilágával Visconti látszólag búcsút intett a neorealizmus külvárosainak, három év múltán még egyszer, utoljára megmártózott a mélyszegénység éjsötét mocsarában. A vidékről Milánóba felköltözött szegény parasztfamília, a négy "apa nélküli Karamazov", epikus családtörténete sodró lendülettel mesél a címszereplők zűrzavaros küzdelmeiről, előbb a külvilággal, majd egymással - ahogy az indulatos társadalmi körkép átadja helyét egy viharos szerelmi melodrámának, tetőpontján a film híres szakítási jelenetével a milánói Dóm tetején, a lenyűgöző színészgárda két francia tagja, Alain Delon és Annie Girardot között.
Rocco és fivérei (szinkron)
3/ Edison-Volta székház
AZ ÁLLÁS (Ermanno Olmi, 1961)
Olmi sajnos a kevésbé ismert olasz filmművészek közé tartozik, noha a modernizmus hajnalán ő is izgalmas egyéni szemszögből értelmezte át, gondolta tovább a neorealista örökséget: 60-as évek elején készült filmjei szelíd humorukkal, ellesett életképeikkel és családi konfliktusaik intim megvilágításával bűvös kis rejtekutat jelentenek a cseh új-hullám berkeibe. Első nagyjátékfilmje, az önéletrajzi elemekben bővelkedő Az állás egyfajta milánói Fekete Péter, némi halkszavú mélabúval: fiatal hőse első botlásait mutatja be a pályakezdés rögös útján az Edison Volta cégnél, amelynek dolgozójaként, pénzéből, kameráival és helyszínein Olmi a filmet forgatta.
Az állás (angol felirat)
4/ Sesto San Giovanni
AZ ÉJSZAKA (Michelangelo Antonioni, 1961)
Antonioni már debütfilmjével, az Egy szerelem története neorealista noirjával tanújelét adta Milánó iránti vonzalmának, amelyről aztán kommunikáció-képtelenségről szóló filmtrilógiája középső darabjával, Az éjszakával írt csodás vallomást. Az életmű talán legszebb filmje alig 24 óra története egy urbánus értelmiségi házaspár életében, amelybe belesűrűsödik új románc, szakítás, halál - mindez egy modernizálódó előváros, a "Milánó Sztálingrádjának" csúfolt Sesto San Giovanni pusztuló, átalakuló negyedében. Miként azt a Felvonó a vérpadra Párizsa is tanúsíthatja, kevés dolog áll olyan jól egy nagyvárosnak, mint amikor Jeanne Moreau kószál faarccal utcáin: Antonioni húsz percet szentelt ennek az események - és teljes joggal.
Az éjszaka (szinkron)
5/ San Siro, Via Palatino 16.
TEORÉMA (Pier Paolo Pasolini, 1968)
Pasolini életművének legtalányosabb és legizgalmasabb remekműve kötődik Milánóhoz, amelynek különös meséjét azóta is számtalan országban és műfajban újragondolták és megmagyarázták, legyen szó hollywoodi romkomról (Hódító Adam), japán horrorról (Visitor Q), lírai film-eurotikáról (The Lickerish Quartet) vagy ozploitation szatíráról (The Dallas Doll). De talán legjobb, ha mindenki maga dönti el, ki lehet az a rejtélyes idegen, aki vendégségbe érkezik egy milánói nagypolgári családhoz, majd fokról-fokra a ház összes lakója beleszeret gyáros apától unatkozó nejig, lázadó kamaszfiútól vallásos cselédnőig, hogy aztán sutba dobják korábbi életüket. A film fő helyszínét jelentő villa mai napig eredeti formájában áll a központtól pár kilométerre, San Siro zöldövezeti negyedében - de kár becsengetni, nem nyitnak ajtót idegeneknek.
Teoréma (régi szinkron)
+1 / Rendőr-főkapitányság, Via Fatebenefratelli 11.
POLIZIOTTESCHI-FILMEK
Egyetlen várost sem tiszteltek meg annyira kitüntető figyelmükkel a 70-es évek derekán fénykorukat élő olasz rendőr/gengszter-filmek, a hajdani neorealizmus társadalombírálatát brutális erőszakfilmekbe továbbörökítő poliziotteschi-k, mint Milánót - amit már az ékesen bizonyít, hogy örömest büszkélkedtek vele címükben is, a zsánerindító Banditi a Milanotól a Milano trema véres bosszúdrámáján, a Milano rovente bandaháború-filmjén, a Milano violenta túszejtős gengszterfilmjén és a Milano odia emberrabló-thrillerén át egészen a Milano: il clan dei Calabresi maffiafőnökének történetéig (aki egy veszett kísérleti patkány harapása után levadássza az életére törő riválisokat). Nehéz lenne egyet kiemelni a gazdag felhozatalból, de ha már elkerülhetetlen, talán az "olasz Melville"-nek becézett Fernando di Leo valamelyik kultikus alkotását lehetne, aki gyakran választotta Milánót makaróni-gengszterfilmjeihez. Mondjuk amennyiben híres Miliő-trilógiájának zárófilmjét lecseréljük az egy évvel később készült "mocskos zsaru"-filmjére, máris egy pompás Milánó-trilógia boldog nézői lehetünk: hol könnyekig hatódva a Milano Calibre 9 katartikus fináléján, hol körmünket rágva a La mala ordina elképesztő autós/gyalogos üldözésén, hol jogos elégtétellel figyelve az Il poliziotto é marcio bosszú-hadjáratát, amely honnan máshonnan indulhatna, mint a csodás Dóm teréről.
Milano Calibro 9 (magyar felirat)
La mala ordina (angol nyelv)
Il poliziotto é marcio (angol nyelv)
MEN IN CRISIS (Woody Allen, 1971)
Woody Allen életművében kezdettől fontos szerepet játszott a mockumentary műfaja, már jóval azelőtt, hogy az áldokumetumok a vígjátékok mellett beosontak a horrorfilmek (Cannibal Holocaust), turnéfilmek (This is Spinal Tap) és posztapokalipszis filmek (The Atomic Cafe) világába. Afféle kispályás Orson Wellesként életműve során többször is elővette és tovább csiszolgatta: a Fogd a pénzt és fuss gengsztertörténetétől a Zelig kaméleonemberének fantasztikus kalandjain át a Világ második legjobb gitárosának zenész-életrajzáig. Az 1971-es Men in Crisis a korabeli politikai tévéportrék remekbe szabott paródiája, amelyben Allen merész húzással egyenesen Henry Kissinger alakját ölti magára - noha az egyetlen közös vonását a hírhedt (kül)politikai manipulátorral és elnöki szaktanácsadóval a szemüvege jelenti.
Men in Crisis: The Harvey Wallinger Story (magyar felirat!)
NÁCIVADÁSZOK
A Hunters 10 részes bűnügyi sorozata nem csupán választott korszaka, a késő 70-es évek, és fő helyszíne, New York City okán idézi meg a revizionista hollywoodi thriller fénykorát: nem egy klasszikusából konkrétan merít, amelyek akkortájt különös előszeretettel fordultak a "bujkáló náci háborús bűnösök" tematika felé. Az alábbi ötös toplista tagjai számos központi motívumot tekintve méltó elődei az idei sorozatnak, miközben minőségi szempontból jócskán lekörözik - legyen szó rangos irodalmi alapanyagról, kiváló szerzői rendezőkről vagy épp színpompás színészi alakításokról. Bár adósok maradnak a friss opusz trendi hommage- és önreflexió-özönével (amelyekből annyi akad, mint kaucsukfába vésett horogkeresztből a paraguay-i dzsungelben), ezektől a mozifilmektől garantáltan a pisztolyához kapna valamennyi klozetnáci.
1./ Nyámnyila fiúból ádáz nácivadász:
MARATON ÉLETRE-HALÁLRA (John Schlesinger, 1976)
A brit új hullámból indult filmművész Schlesinger (Hazudós Billy, Éjféli cowboy) első műfaji alkotása önmagában is elégnek bizonyulna a halhatatlansághoz: torokszorító atmoszférája, páratlan paranoia-szüzséje és kultikussá vált erőszak-jelenetei ("Biztonságos?", "Essen!") az évtized egyik legerősebb thrillerévé tették egy rendkívül erős mezőnyben. A beszédes nevű Babe tejbetök bölcsészhallgatóját náci gyémántcsempészek után nyomozó bátyjának rút és erőszakos halála keveri bele a "Weisse Engel" néven ismert szadista SS-orvos sötét ügyébe, amely során rendesen kikeményedik - ám egy életre elmegy a kedve az éjjeli kocogástól, idegen lányok felszedésétől a könyvtárban és mindennemű fogászati kezeléstől.
Maraton életre-halálra (szinkron)
2./ Árja összeesküvés a dél-amerikai dzsungelekből:
A BRAZÍLIAI FIÚK (Franklin J. Schaffner, 1978)
A hátborzongató misztikus thrillereiről elhíresült Ira Levin (Rosemary gyermeke, Stepfordi feleségek) bestseller regényéből vászonra írt filmcsemege vitán felül a műfaj történetének legelképesztőbb konspirációjával lepi meg nézőjét, amely mögött maga Doktor Joseph Mengele áll. Magányos, ám megfélemlíthetetlen ellenfele a Simon Wiesenthalról mintázott Ezra Lieberman: egy bécsi nácivadász bácsi, aki hajmeresztő nyomozása végén nemcsak az idős Mengelével keveredik borzalmas bunyóba, de meggyűlik a baja a 70-es évek legnácibb állatfaját jelentő dobermanokkal... és a rejtélyes címszereplők egyikével is.
A brazíliai fiúk (szinkron)
3./ Hatalomba beépült hajdani hóhérok és Hitler-hívek:
ODESSA ÜGYIRAT (Ronald Neame, 1974)
Frederick Forsyth feszült kémregénye a neves író szerint nagyrészt valós eseményekre épült, amit mi sem bizonyít ékesebben annál, hogy a főgonosz modelljét jelentő Eduard Roschmann rigai gettó-parancsnokot a filmadaptáció buktatta le - így ez az egyetlen mű a listán, amely maga is nácivadásznak számít. Roschmann vériszamos nyomába egy ifjú hamburgi újságíró ered, akit egyéb ok is hajt a történelmi igazságtételen túl, ezért aztán a Moszad segítségével beépül a náci mozgalom továbbélését szolgáló, nagy hatalmú Odessa-szervezet soraiba és bokros teendői mellett például megóvja Izraelt egy egyiptomi bubópestis-rakétatámadástól.
Az Odessa dosszié (új szinkron)
4/ Mindenki kétkulacsos (főleg ha szőke nő)
THE SALZBURG CONNECTION (Lee H. Katzin, 1972)
Hogy mi történik, ha Petrocelli ügyvéd salzburg-i vakációján belekeveredik egy titokzatos náci láda után folyó gyilkos hajszába, amelyben egyaránt részt vesz a tanácstalan Anna Karina, az elsőfilmes Klaus-Maria Brandauer, az überárja Udo Kier és a filmtörténet bizonyosan legszőkébb Kettős Ügynök Barbie-ja? A válasz: a filmtörténet bizonyára legrosszabb nácivadász-thrillere, amely ugyanakkor tele van bizarr és bűnös örömökkel, legyen szó síliftes likvidálásról, lovaskocsis követésről és inverz autós üldözésről; a korabeli Hollywood összes kedvenc formai truvájának csúcsra járatásáról (freeze frame-től lense flare-ig); valamint egy olyan bravúrosan csavaros cselekményről, amelyet nem csak a nézők, de a szereplők sem igazán tudnak követni.
The Salzburg Connection (eredeti nyelv)
5/ Halálos sakkjátszma, utolsó bábuig
A HOLCROFT-EGYEZMÉNY (John Frankenheimer, 1985)
Michael Caine egyfajta acélos zárójelként indítja és zárja a "bújkáló náci bűnösök"-tematika fénykorát: 1966-ban a Temetés Berlinben című Harry Palmer-kémfilmmel, majd közel 20 évvel később a kémregény-király Robert Ludlum egyik bestsellerének melodrámai magasságokba csapó adaptációjával, amelyet Új-Hollywood legnagyobb paranoia thriller-szerzője, John Frankenheimer (Mandzsúriai jelölt, Másolatok, Fekete vasárnap) készített el, a rá jellemző sötét szürrealitással. Sir Michael gyanútlan jenki építészként, váratlan atyai örökség folytán keveredik bele egy kíméletlen Negyedik Birodalom-építő társasjátékba, ahol menet közben is változnak a szabályok és egyetlen báburól sem biztos, feketében vagy fehérben játszik.
A Holcroft-egyezmény (szinkron)
