Teljesen logikus, hogy a hangosfilm által teremtett első horror-ikon nem vámpír, farkasember vagy zombi volt, hanem a démoni hasbeszélő bábu, aki megelégelve az állandó színpadi utószinkront, önálló hangot ad vágyainak és gazdája ellen fordul. Az 1929-es The Great Gabbo komor melodrámája után minden évtizedben telt belőle egy-két hátborzongató filmre, amelyeknél rendre az jelenti a legfőbb talányt, vajon természetfeletti erők vagy elmebetegség áll a gonosz kis fafejek rémtettei mögött. Ám legyen szó az Anthony Hopkins-féle Mágus bizarr szerelmi háromszögéről, a Pin kultuszfilmjének beteges fivér-nővér kapcsolatáról vagy a brit Devil Doll lélekvándorlós Svengali-verziójáról, ezek a filmek végső soron mindig a szexről szólnak: a hasbeszélő babák leginkább beszédes kis pöcsök, mint ezt a tematika legbizarrabb darabját jelentő zseniális Cavalcanti-rövidfilm is bizonyítja a Dead of Night című horror-antológiából, amelynek népszerűsége máig oly töretlen, hogy még kortárs cyberpunk-regényt is ihletett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése