Suhancok és testvéri tankok: a Balaton mozi

Gothár Péter 1985-ös Esterházy-adaptációja, az Idő van groteszk filmszatíra, amelyben folyamatosan keverednek a korabeli Magyarország lábszagú világának életképei a legkülönfélébb mozgóképes fantáziákkal reklámfilm-persziflázsoktól műfajparódiákon át a sokszínű filmes idézetekig: nem véletlen, hogy a nyitánya éppen egy mozielőadáson játszódik, ahol a Szergej elindult hát (fiktív) szovjet partizán-drámája pereg a vásznon - egyfajta Szállnak a darvak Jancsó-verzióban Hamlet nagymonológjával. A 35 éves főhős kisétálva a filmről előbb szembetalálja magát egy vászonról lelőtt nézővel, majd a mozi vécéjében mintha a film hősnőjét kefélné egy arra járó egyetemista: mindezek után már cseppet sem meglepő, hogy a mozi utcára néző reklámtábláin korábbi Gothár-filmek címei virítanak (Megáll az idő, Ajándék ez a nap).

A (film)álmok és valóság bizarr randevújának színhelye a Balaton mozi az Üllői út és a Berzencey utca sarkán, nagyjából félúton a Corvin Filmpalota és a Ludovikánál hajdan működött Akadémia mozi között. 1907-ben nyílt meg Projektográf Élőképszínház néven egy hálózat részeként, majd egy év szünet után 1913-ban Tátra néven, 175 férőhellyel újraindult. 1917-ben két termes lett majdnem duplájára növelve befogadóképességét, következő évben a spanyolnátha-járvány miatt sokáig zárva volt, ezután egy új tulajdonos vezetése alatt egészen 1944-ig zavartalanul működött utánjátszó moziként, amely 2-3 héttel a körúti premiermozik után tűzte műsorra a friss filmeket. 

Még Projektográf-korában egyike volt annak a három kis mozinak a Ferenci tér körzetében, ahol József Attila édesanyja dolgozott a 10-es évek elején: a kis Attila a Világ és a Ferenc mozgó mellett időnként itt is vizet árult a szomjas nézőknek, minden szabadidejét filmnézéssel töltve, ahogy nővére később írta: „Két éven keresztül minden esténket a moziban töltöttük. Soha nem lankadó érdeklődéssel néztük az óránként megismétlődő műsort. Jóról és rosszról nem gondolkozunk, de az előttünk szakadatlanul lepergő híg mesék tanulságai megrögződtek bennünk: a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig büntetését. Minden nap szemtanúi voltunk a bajtól szorongatott, veszedelemnek kitett, minden megpróbáltatással sújtott, meghajszolt emberek történetének, akik végül kievickéltek a szörnyűségekből, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Attila alig kapta be az ebédjét, már rohant a moziba. Elmaradtak az utcai csavargások."

A Tátra mozi nem csak a kisfiú József Attila életében játszott nagy szerepet, de a pesti srácokéban is: a Tompa-Ráday csoportnak ez a filmszínház volt az egyik központja az 1956-os utcai harcok idején - mígnem a szovjet tankok súlyosan megrongálták. A Rákóczi hadnagya című filmet vetítette utoljára, majd három évig zárva volt: a felújítások végén 1959 februárjában, immár Balaton néven nyitott meg ismét egy 235 fős teremmel. Az elkövetkező három évtizedben nagy népszerűségnek örvendek, noha többször bezárták tatarozások címén. De miután 1977-ben megszüntették az akkori villamosjárat megállóját a mozi előtt, csökkenni kezdett a látogatottsága - végül 1987 októberében a Lator című olasz vígjátékkal vett örök búcsút a moziba járóktól. Helyén jelenleg egy nyelviskola működik.

A film nyitójelenete:

Kék angyalok: az Ipoly mozi

Az 1966-os Nem szoktam hazudni (rendezte: Kárpáti György) bonyodalma egy pesti moziban indul: itt nézi meg az unalmas házibuliból meglógó gimnazista Anna (Voigt Ági) a Magány című - fiktív - táncfilmet és halálosan beleszeret a főszerepet táncoló Attilába (Fülöp Zsigmond). Miután többször is végigüli a filmet, úgy dönt, nem éri be a vásznon látható képpel és személyesen is megismerkedik az Operaház ifjú táncosával, ezért újságírónőnek adja ki magát egy interjú kedvéért - ártatlannak tűnő hazugsága azonban komoly bajba keveri. A korabeli generációs kérdéseket feszegető hazai coming-of-age film mintegy mellékesen arra is rámutat, milyen különbségek lehetnek a mozivásznon látható hősök és az őket alakító színészek között, egyfajta ellentétbe állítva a moziban megelevenedő álmokat és a színház kiábrándító valóságát.

A filmes álmok színhelye az újlipótvárosi Ipoly mozi, amely a Hegedűs Gyula utca 65. szám alatti saroképületben, az MSzDP hajdani székházában nyitott meg 1939. márciusában. 1946-ban a kommunista párt tulajdonába került, a környék népszerű utánjátszó mozijának számított, ahol a híradó és a nagyfilm között rendszeresen láthatók voltak különféle artista- és bűvészszámok. 1965-ben modernizálták, nyitható tetejűvé alakították, majd egy kerámialap-burkolat került az eredeti homlokzatára. A 80-as évek derekán az elterjedő videózás radikálisan lecsökkentette a nézőszámát, végül 1988-ban a város bérbe adta, így az első magánkézbe került pesti filmszínház lett belőle: széles - elsősorban erotikus jellegű - programválasztékának köszönhetően népszerű randihelynek számított a fiatal párok körében (ebben az időben láttam itt a Kék angyal filmklasszikusát, és az előadás vége előtt pár perccel csengettek, hogy jelezzék a pároknak, hamarosan felkapcsolják a lámpákat a teremben). 

A 80-as években az Ipoly mozi akkori vezetője, Juhász Ildikó révén a budapesti leszbikus közösség egyik népszerű központjává vált: a közösség a vetítések után rendszeresen tartott zártkörű összejöveteleket a moziteremben, esetenként akár 80 fős létszámmal. "Olyan jellegű bulik voltak az Ipolyban, mint egy nagy házibuli" - nyilatkozta az egyik hajdani tag. - "A mozi tere, a több szint, a nézőtér és a színpad, egy terem, két terem, mind-mind alkalmas volt arra, hogy sok ember, különböző ízléssel, jól érezze magát. Lehetett táncolni, zenét hallgatni, beszélgetni. ... Semmiféle olyan nem volt az Ipoly moziban, hogy speciális filmet vetítettek volna, és utána majd megbeszéljük, oldódunk." 

A maszek Ipoly mozi két év után csődbe ment, de sorsa továbbra is összefonódott a szexualitással, miután 1990-ben L'amour néven Budapest egyetlen, folyamatosan üzemelő pornómozija lett - az emeleti páholyokat önálló szeparékká alakították át. Bő öt éven keresztül biztosította a soft- és hardcore filmválasztékot a műfaj hazai szerelmeseinek, mígnem az otthoni videópornó megfojtotta. 1996-ban parketta-mintabolttá alakították át, amely manapság is működik, immár egy rovarirtó cég üzletével (BioKill) osztozva a hajdani filmszínház épületén.

Két jelenet a filmből:

Hétfői kisfilm 10.

THE FOLLOW (Wong Kar-wai, 2001)

Évtizedek óta bevett szokás a nagymenő óriáscégeknél, hogy reklámfilmjeikhez olyan presztízs-rendezőket kérnek fel, akiknek már a puszta nevük is marketingtényezőnek számít: így készíthetett Martin Scorsese Armani-spotokat (majd rövid dokufilmet a maestro-ról), Fellini Campari- és Barilla-hirdetést, Wes Anderson AT&T és Stella Artois-reklámokat (vagy épp H&M karácsonyi kisfilmet) - ha manapság már Roy Andersson is biztosítókat propagál, bizonyára Bergmant is csak a halál mentette meg a Szűzforrás-ásványvíz vagy egy mosóporcég ("a hetedik pecsétet is elsőre kiviszi") visszautasíthatatlan ajánlatától. A filmművészet és reklámvilág nagy múltú kooperációját kétségkívül a BMW autógyár maxolta ki, amikor 2001-ben úgy döntött, rövid spotok helyett 10 perces imázsfilmeket (The Hire) készíttet néhány világhírű rendezővel, amelyek egy-egy látványos autósüldözés köré szőtt minitörténettel csinálnak kedvet a különféle típusokhoz. A rangos gárda nagyja (John Frankenheimer, Ang Lee, Tony Scott) a megbízáshoz illő feszes-fineszes mestermunkákat tett le az asztalra, de akadtak köztük, akik megragadva a jól fizető lehetőséget - afféle feminista prostituáltként - inkább elmerengtek a filmművész felelősségén a fogyasztói társadalomban. Míg azonban John Woo duplafedeles túsztörténete (Hostage) és Alejandro Inárittu haditudósító-melodrámája (Powder Keg) kellő figyelmet szentelt a választott BMW-k érdemeinek is, a mesterhármas aranyérmesét jelentő Wong Kar-wai egy olyan csodás szerzői kisfilmmel hálálta meg a belé vetett bizalmat, amely egyszerre tekinthető szívszorító filmkölteménynek a házasságon belüli erőszakról és lendületes beintésnek a megrendelő felé.

Követés (magyar felirat)

FilmTurista: Cannes

CANNES FILMEK

A francia Riviéra ékszerdobozának sztárvárosai közül messze nem Cannes a legelbűvölőbb vagy legmozgalmasabb - ám idestova 73 éve megrendezésre kerülő filmfesztiválja révén számtalan dokumentum- és játékfilm forgott luxusszállóiban, tengerparti sétányain és fesztiválpalotájában. Különösen az elmúlt pár évtizedben, amióta a posztmodern meta-mánia divatba hozta a filmekről szóló filmeket, egymást érik a fesztivál ideje alatt játszódó önreflektív drámák, középpontban a filmvilág boszorkánykonyhájának titkaival, valamint a szépreményű művészek és nagyhatalmú producerek viharos kapcsolatával (Cannes Man, What Just Happened, Festival in Cannes, Seduced and Abandoned). Az alábbi lista ezúttal olyan izgalmas Cannes-filmeket szed csokorba, amelyeknél fesztivál-drámák helyett a legváltozatosabb műfajok és konfliktusok számára szolgált színhelyként a Croisette - bónuszként egy kultikus filmsorozattal, amely ugyancsak előszeretettel látogatott az Azúrpartra ködös angliai hazájából. 

1/ Krimi: To Catch a Thief (1955) 

Hitchcock, az egyik legnagyobb hollywoodi auteurista szívéhez igen közel állt a Riviéra: eleinte minden évtizedben megtisztelte egy filmmel az Easy Virtue falusi tájaitól a Rich and Strange hajóútján át a Rebecca szerelmi nyitányáig, fénykorában pedig egy teljes filmet szentelt kedvenc tengerpartjának, főszerepben Cannes városával. A Fogjunk tolvajt krimijének kuriózuma, hogy ezúttal egy neves mestertolvaj kényszerül detektívmunkára, miután holmi ismeretlen tettes legendás módszerével fosztja meg a környék hölgyeit drága ékszereiktől - a visszavonult besurranóra terelve a gyanút. Pár pompás hajsza-helyszínen túl (lásd nizzai virágpiac), a csodás tájak rendre betolakodnak Cary Grant és Grace Kelly viharos szerelmi duettjébe is, egyfajta édeshármassá bővítve azt, az álarcosbál Sanford-villájától a Carlton Hotel 623-as lakosztályán át (amely azóta Hitchcock nevét viseli) a "mellét vagy combját" pikáns piknikjelenetéig, háttérben Monaco buja látképével.

 Fogjunk tolvajt (magyar szinkron - régi)

2/ Melodráma: La baie des anges (1963)

Tekintve, hogy a szerelmi melodrámák nagy akadályai között toplistásnak számítanak a különféle szenvedélybetegségek, a Cote d'Azure világhírű kaszinói Monte Carlo-tól Cannes-ig eszményi helyszínt jelentenek egy tragikus szerencsejátékos románchoz. Jacques Demy (Szamárbőr, Model Shop) korai kis gyöngyszemében, ezúttal - Catherine Deneuve helyett - Jeanne Moreau-nak jut a platinaszőke(!) femme fatale szerepköre, aki sugárzó életörömével és megrögzött játék-függőségével becsábítja a kaszinók pompás fénykörébe a Cannes-ban vakációzó kishivatalnok ifjút: mígnem aztán a nagy kaland és egy katasztrofális veszteségsorozat végére - miközben bejárják a partvidék összes híres hazárdjáték-palotáját - már csak puszta szerelmük marad, amelyet feltehetnek tétnek a rulettasztalra.

Angyalok öble (magyar felirat)

3/ Gengszterfilm: La bonne année (1973)

A Riviéra luxusvilága az életük nagy dobására készülő bűnbandákat is messziről magához vonzza: nem csupán a párizsi profik ruccannak át egy zsíros kaszinó kifosztására (mint Jean Gabin és Alain Delon az Alvilági melódiában), de idejárnak a nemzetközi kémek szupertitkos aktatáskát zsákmányolni (Robert de Niro kommandója a Roninban), és a hong kong-i műkincstolvajok is festménylopásra (Chow Yun-fat és Leslie Cheung a Once a Thief-ben), sőt még a filmfesztivál sem ússza meg vakmerő ékszerrablás nélkül (Femme Fatale). A legkülönösebb akció mégis Lino Ventura dörzsölt öregfiújának jut, aki Claude Lelouch rendhagyó heist-filmjében álruhák és átverések sorozatán át jut el a Carlton melletti ékszerüzlet kirámolásáig - miközben a börtönben látott Egy férfi és egy nő keserédes szerelmi történetét is megvalósíthatja egy gyönyörű, helyi régiség-kereskedőnővel, a kihalt téli Croisette-en.

Boldog új évet (magyar szinkron)

4/ Romkom: An Almost Perfect Affair (1979)

Miként ezt Goldie Hawn (Lány a levesemben), Meg Ryan (Francia csók) vagy Emma Stone (Káprázatos holdvilág) is tanúsíthatja, magára valamit adó amerikai komikának pályafutása során legalább egyszer ki kell próbálnia egy liezont a Cote d'Azure-on, lehetőleg egyszerre több férfival, úgy franciásan. Monica Vitti elhanyagolt, római filmcézár-felesége mindjárt egy lelkes pályakezdő amerikai művészfilmessel kezd ki az 1979-es fesztivál zűrzavaros hetében, a röpke fénykorát élő Michael Ritchie (Downhill Racer, Smile) utolsó említésre méltó művében - egy visszafogott, karaktercentrikus, ám néhol maróan keserű szerelmi vígjátékban, ahol a Nagy Szerelem illúziójához pompás háttérként szolgálnak a Filmművészet nagy ábrándjait hirdető, vagy inkább harsogó, cannes-i díszletek.

Egy majdnem tökéletes kaland (angol nyelven)

5/ Horror: The Last Horror Film (1982)

Az azúrparti fényűzés sötét oldalának elhanyagolt páriái a horror őrült gyilkosai - ám ha nagy ritkán mégis felbukkannak, mindig a fesztivál vendégei közül kerülnek ki. A James Hadley Chase-thrillerből (Szabadon veszélyes) átírt Le démoniaque esetében egy producer megalomán, elmebeteg fiacskája üti agyon kéjgyilkossággal az időt, a La cité de la peur rémkomédiájában egy B-horror gépészeit gyilkolja sorra a rejtélyes tettes, David Winters aranyérmes trash-remekében pedig egy new york-i taxisofőr látogat a mustrára, hogy rajongott horror-színésznőjével leforgathassa elsőfilmjét, amely a csinos sztár ismerősei számára egytől-egyig az utolsó filmnek bizonyul. A The Last Horror Film kult-státusza mellett meglepően szellemes és dúsan önreflektív csemege, amelybe még némi profetikus mellékíz is került: az 1981-es fesztiválon forgatott opusz (amelyben példátlan módon egy horrorfilmért ítélik oda a legjobb női alakítás díját), kvázi megjósolta Isabelle Adjani győzelmét, a Possession című horrorfilmben nyújtott játékáért.

Az utolsó horrorfilm (angol nyelven)

+1/ Minden lében két kanál sorozat

Habár az angol lord Brett Sinclair és a wall street-i mágus Danny Wilde színes kalandjaik során egész Nyugat-Európát bejárják a skót Felföldektől Dél-Olaszországig, legszívesebben a francia Riviéra vadorzóira csapnak le a törvény teljes szigorával és szüntelen sziporkáikkal - különösen Cannes és környékén vadászva, a megismerkedésüket elmesélő pilot-epizódtól (Nyitány), a széria legsötétebb részét jelentő "régi barát"-sztorin át (Angie, Angie) furfangos imposztor-történetig (Vezércsel). 

New Beverly Double Feature 3.

DRIVE-IN MOVIES

Ahhoz képest, hogy az exploitation-opuszok egyik legnagyobb piacát az amerikai autósmozik jelentették, meglepően kevés zsánerdarab szentelt kiemelt figyelmet ennek az egyébként elsőrangú helyszínnek. Röpke fősodorbeli felbukkanásai többnyire kamaszrandikra korlátozódtak: Ponyboy és Cherry a Beach Blanket Bingo vetítésén ismerkednek össze, mialatt Buster Keaton egy beatnikkel bunyózik a vásznon (The Outsiders), kudarcba fulladt tapizása után Danny Zucco bánatos szerenádját egy hotdog-zsömlébe vágyódó virsli rajzfilmje kíséri (Grease), sőt Humbert Humbert keze is itt téved először imádott nimfácskája combjára, a Fisher-féle Frankenstein átka rémtetőpontján (Lolita). 

Ezeket az ártatlan pettingeket fordítják a trash-filmek véres borzalmakba: Christine, a féltékeny Plymouth a Végre péntek van musical-komédiája alatt tör tinitulaja barátnőjének életére (Christine), a Kiss of the Tarantula arachnofil hősnője egy Dirty Harry-Magnum Force duplavetítésen ereszti rá szőrös kis kedvenceit egy duplarandizó párra, Bob Clark vietnámi vámpír-veteránja a Death in Space alatt nedvesíti be vérrel az üléseket (Dead of Night). A legjelentősebb "drive-in horror" azonban jóval nagyobb szerepet szentel központivá emelt helyszínének: a kísérleti filmesből rémfilm-poétává lett Curtis Harrington (Night Tide, Queen of Blood) 1977-es Ruby -jában egy lepukkant lápvidéki filmszínház tulajnőjét kísérteni kezdi hajdan agyonlőtt gengszter-szeretőjének szelleme, estéről estére kivégezve gyilkosait a berendezések segítségével filmszalagtól hangszórókon át a kóla-automatáig, miközben a szélesvásznon egyre az Ötven láb magas nő támadása pereg. 

Minden idők első számú autósmozi-filmje (bár csak a cselekmény utolsó harmada játszódik ott) meglepő módon mégsem exploitation, hanem egy rangos szerzői műfajkísérlet Új-Hollywoodból a pszicho-thriller és egzisztencialista dráma párosítására. Peter Bogdanovich Targets című remekében a régi vágású álomgyári rém (Boris Karloff önreflektív alakításában) ütközik meg a sorozat-gyártott modern szörnyeteggel, midőn egy tébolyult lesipuskás gyilkos épp azt a drive-in mozit szemeli ki mészárlásához, ahol a színész Karloff személyesen is tiszteletét teszi The Terror című klasszikusa vetítésén - hogy aztán szembeszálljon a lélektelen, steril trónkövetelővel.

Trailerek: Drive-In (1976), Speedway (1968), Pink Chiquitas (1987)
Ruby (angol nyelv)
The Flinstones-epizód
Targets (angol nyelv)

Hétfői kisfilm 9.

NESSUN DORMA (Ken Russell, 1987)

Ken Russell egész pályáján végigvonultak a zenés filmek, a BBC-nél készült első kisfilmjeitől a nagy zeneszerzőkről forgatott botrányos életrajzi filmekig (Zenebolondok, Mahler, Lisztomania), Elton-videókliptől (Nikita) öregkori Elgar-dokumentumfilmig (Fantasy of a Composer on a Bicycle), így aztán amikor a 80-as évek derekán Don Boyd brit producer összetoborozta a legnagyobb hazai és nyugat-európai rendezőket az operairodalom leghíresebb áriának szentelt filmantológiájához, Russell az elsők között csatlakozott a rangos gárdához. Noha a merész kísérlettel olyan filmművész-nagyágyúk is szerencsét próbáltak, mint Godard, Altman vagy Jarman, a legizgalmasabb alkotások végül a brit kismesterek kezéből kerültek ki, élen Frank Roddam Las Vegas-i Wagner románcával (Trisztán és Izolda - Liebestod), Julian Temple Rigoletto-zanzájával (benne a híres La donne é mobile áriával), valamint Ken Russell lenyűgöző feldolgozásával a Turandot csodás Nessun Dorma-jából, amely stilizált életmentő műtétével valahol félúton ragyog Peter Greenaway és David Cronenberg bizarr test-dekonstrukciókkal ékesített életműve között.

Nessun Dorma (magyar felirat)

Portré 2.

MICHEL PICCOLI

Miként kettős eredetű neve is mutatja, Michel Piccoli bűvereje főként a fagyos francia nagypolgári felszín mélyén rejtőző forró olasz temperamentum dualitásából fakadt. Termékeny életpályája során, amely nagyjából 160 nagyjátékfilmet számlál - még fénykorában is szívesen vállalt apró epizódszerepeket a legkülönfélébb alkotásokban - főként azok a klasszikusok tették híressé, ahol rendezői erre a "magas homlok - szőrös mellkas" kombinációra építettek. Így aztán Bunuelnél játszott burzsoá kerítőt (A nap szépe), szoknyavadász vidéki nemesurat (A szobalány naplója), és Sade márkit (Tejút); Ferrerinél gengszterálmokat kergető formatervezőt (Dillinger halott), végbélszeles tévéproducert (A nagy zabálás) és Bullafo Billt (Ne nyúlj a fehér nőhöz); Chabrolnál szerelmi tébolytól gyilkossá váló alpolgármestert (Gyilkos szerelem) és megtévedt Ellery Queen-t (A tizedik nap). Az alábbi posztumusz válogatás elsősorban olyan főszerepeiből áll, amelyekben csúcsra járatta ezt a lenyűgöző Piccoli-paradoxont - talán nem a legjobb filmjei, de mindenképp ott vannak a legizgalmasabb és legsajátosabb alakításai között. 

1/ A MŰVÉSZ: A teremtények (Agnes Varda, 1966)
Még mielőtt rendezői nyers szívű nyárspolgárt faragtak volna belőle, a 60-as évek nyitányán az új hullámos generáció számára Piccoli elsősorban művészlélek volt, akár megkeseredett forgatókönyvíró Godardnál (A megvetés), akár romantikus zeneboltos Demy-nél (Rocheforti kisasszonyok) - akár science-fiction író Agnes Varda legbizarrabb alkotásában. Edgar Piccoli(!) egy francia tengerparti faluba visszavonulva várandós, megnémult feleségével nagyszabású regényt kerekít a helyi figurák köré, egy őrült tudósról, aki rejtélyes masinájával távolról tudja irányítani áldozatai érzelmeit. A tojásfejű értelmiségi klasszikus alakját Piccoli ezúttal megfűszerezi néhány parádés dühkitöréssel, amelyek a végkifejletre a színész életművének egyetlen hamisítatlan kalandfilmes ökölpárbajával is megjutalmazzák a türelmes nézőt.

Les creatures (magyar felirat)

2/ A RENDŐR: Sátáni ötlet (Claude Sautet, 1971)
Max, a megszállott párizsi felügyelő szerepében Piccoli tényleg kimaxolja a "hatalom zsarnok képviselője"-figurát, amelyet tucatnyi krimiben sikerrel alakított, legyen szó a Diabolik képregényfilm Ginko nyomozójáról vagy a Merénylők véreskezű algériai diktátoráról. Pusztán azért, hogy példát statuáljon az elcsíphetetlen nagymenőknek, főhősünk bankigazgatónak kiadva magát beleszédíti lecsúszott hajdani katonatársát és piti bűntársait egy esélytelen bankrablásba. Tekintve, hogy egy Sautet-Piccoli együttműködésről van szó, a történetben főszerepet kap a tragikus szerelem és Romy Schneider is (lásd: Az élet dolgai, Mado): utóbbi ezúttal egy lelkes örömlányt alakít, aki a felügyelő dróton rángatott bábjából végzetes érzelmeket elszabadító babájává válik - a hatalom és szerelem visszafogott, finom rezdülésekkel teli párharcában.

Max et les ferrailleurs (angol felirat)

3/ A FŐNÖK: Különös kapcsolat (Pierre Granier-Deferre, 1981)

Piccoli a berlini filmfesztivál Ezüst Medvéjét vihette haza Bertrand Malair megformálásáért, aki egy csőd szélén álló párizsi üzletház rejtélyes új igazgatójaként nem csak fellendíti a boltot, de kiveti hálóját a marketing-részleg ifjú csicskájára is, akit fokról fokra belső körének új tagjává tesz, lelkileg teljesen megnyomorítva. A hétköznapi irodai rémtörténet Bunuel-filmeket idéző finom abszurditással kíséri végig a főhős lecsúszását hétköznapi kispolgárból nagypályás seggnyalóvá, egyfajta szenvedélybetegségként ábrázolva vágyát a főnök elismerésére. Tarsolyában nem egy manipulatív apával (Zsákmány), perverz  főnökkel (A puritán) és alattomos kémmel (Topáz), Piccoli manipulatív, perverz és alattomos igazgatója lenyűgöző erővel jeleníti meg a burzsoázia diszkrét báját.

Le étrange affaire (angol felirat)

4/ A GYILKOS: A véreshármas (Francis Girod, 1974)
Minden nagy színész életében eljön az a pillanat, amikor utoléri egy sorozatgyilkos-szerep: bár nem mind él a lehetőséggel, a vállalkozók ritkán bánják meg döntésüket, mint ezt Anthony "Hannibal" Hopkins, Christian "Bateman" Bale vagy Charlize "Monster" Theron is tanúsíthatja. Karakteréhez híven Piccolinak Georges Sarret, egy jómódú marseilles-i ügyvéd jutott, aki egy házasság-szédelgő nővérpárral összeállva sorra teszi el láb alól az idős férjeket, miután magas biztosítást kötöttek rájuk. A bizarr humorú bűnfilm szinte szürreális lázálmot varázsol a megtörtént esetből (a végére jócskán átírva a valós eseményeket), élen a film középső fél óráját kitöltő vérontással, amely során az ördögi trió két kénsavas kád és néhány vödör segítségével szabadul meg egy ismerős házaspár agyonlőtt hullájától - semmi látványos megoldás, csupán a legvadabb filmfantáziákat felülmúló szürke, kispolgári borzalom.

Le trio infernal (angol felirat)

5/ A BARBÁR: Themroc (Claude Faraldo, 1973)
Amikor Piccoli 1973-ban létrehozta saját filmes cégét, rögtön az első filmszerepe, amellyel megkoronázta vállalkozását, az életmű legfurcsább kihívását jelentette. Faraldo anarcho-neorealista fantasy-jében a címszereplő párizsi munkás megelégeli véglényként folytatott proli-életét és panellakását kőkorszaki barlanggá amortizálva nagyvárosi vademberré vedlik át, aki a vérfertőzéstől és az emberevéstől sem riad vissza szabadsága érdekében. Bő évtizeddel megelőzve Luc Besson Élethalálharcát, a Themroc hagyományos dialógusok helyett puszta hörgésekre, morgásokra és sikolyokra redukálja szótárát - egészen lenyűgöző és minden Bunuel-szerepnél látványosabb bizonyítéka Piccoli páratlan tehetségének, hogy az érzelmek és indulatok milyen széles skáláját képes ezen a kőkorszaki módon is kifejezni.

Themroc (szöveg nélkül)