2020. november 20., péntek

Suhancok és testvéri tankok: a Balaton mozi

Gothár Péter 1985-ös Esterházy-adaptációja, az Idő van groteszk filmszatíra, amelyben folyamatosan keverednek a korabeli Magyarország lábszagú világának életképei a legkülönfélébb mozgóképes fantáziákkal reklámfilm-persziflázsoktól műfajparódiákon át a sokszínű filmes idézetekig: nem véletlen, hogy a nyitánya éppen egy mozielőadáson játszódik, ahol a Szergej elindult hát (fiktív) szovjet partizán-drámája pereg a vásznon - egyfajta Szállnak a darvak Jancsó-verzióban Hamlet nagymonológjával. A 35 éves főhős kisétálva a filmről előbb szembetalálja magát egy vászonról lelőtt nézővel, majd a mozi vécéjében mintha a film hősnőjét kefélné egy arra járó egyetemista: mindezek után már cseppet sem meglepő, hogy a mozi utcára néző reklámtábláin korábbi Gothár-filmek címei virítanak (Megáll az idő, Ajándék ez a nap).

A (film)álmok és valóság bizarr randevújának színhelye a Balaton mozi az Üllői út és a Berzencey utca sarkán, nagyjából félúton a Corvin Filmpalota és a Ludovikánál hajdan működött Akadémia mozi között. 1907-ben nyílt meg Projektográf Élőképszínház néven egy hálózat részeként, majd egy év szünet után 1913-ban Tátra néven, 175 férőhellyel újraindult. 1917-ben két termes lett majdnem duplájára növelve befogadóképességét, következő évben a spanyolnátha-járvány miatt sokáig zárva volt, ezután egy új tulajdonos vezetése alatt egészen 1944-ig zavartalanul működött utánjátszó moziként, amely 2-3 héttel a körúti premiermozik után tűzte műsorra a friss filmeket. 

Még Projektográf-korában egyike volt annak a három kis mozinak a Ferenci tér körzetében, ahol József Attila édesanyja dolgozott a 10-es évek elején: a kis Attila a Világ és a Ferenc mozgó mellett időnként itt is vizet árult a szomjas nézőknek, minden szabadidejét filmnézéssel töltve, ahogy nővére később írta: „Két éven keresztül minden esténket a moziban töltöttük. Soha nem lankadó érdeklődéssel néztük az óránként megismétlődő műsort. Jóról és rosszról nem gondolkozunk, de az előttünk szakadatlanul lepergő híg mesék tanulságai megrögződtek bennünk: a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig büntetését. Minden nap szemtanúi voltunk a bajtól szorongatott, veszedelemnek kitett, minden megpróbáltatással sújtott, meghajszolt emberek történetének, akik végül kievickéltek a szörnyűségekből, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Attila alig kapta be az ebédjét, már rohant a moziba. Elmaradtak az utcai csavargások."

A Tátra mozi nem csak a kisfiú József Attila életében játszott nagy szerepet, de a pesti srácokéban is: a Tompa-Ráday csoportnak ez a filmszínház volt az egyik központja az 1956-os utcai harcok idején - mígnem a szovjet tankok súlyosan megrongálták. A Rákóczi hadnagya című filmet vetítette utoljára, majd három évig zárva volt: a felújítások végén 1959 februárjában, immár Balaton néven nyitott meg ismét egy 235 fős teremmel. Az elkövetkező három évtizedben nagy népszerűségnek örvendek, noha többször bezárták tatarozások címén. De miután 1977-ben megszüntették az akkori villamosjárat megállóját a mozi előtt, csökkenni kezdett a látogatottsága - végül 1987 októberében a Lator című olasz vígjátékkal vett örök búcsút a moziba járóktól. Helyén jelenleg egy nyelviskola működik.

A film nyitójelenete:



2020. november 13., péntek

Kék angyalok: az Ipoly mozi

Az 1966-os Nem szoktam hazudni (rendezte: Kárpáti György) bonyodalma egy pesti moziban indul: itt nézi meg az unalmas házibuliból meglógó gimnazista Anna (Voigt Ági) a Magány című - fiktív - táncfilmet és halálosan beleszeret a főszerepet táncoló Attilába (Fülöp Zsigmond). Miután többször is végigüli a filmet, úgy dönt, nem éri be a vásznon látható képpel és személyesen is megismerkedik az Operaház ifjú táncosával, ezért újságírónőnek adja ki magát egy interjú kedvéért - ártatlannak tűnő hazugsága azonban komoly bajba keveri. A korabeli generációs kérdéseket feszegető hazai coming-of-age film mintegy mellékesen arra is rámutat, milyen különbségek lehetnek a mozivásznon látható hősök és az őket alakító színészek között, egyfajta ellentétbe állítva a moziban megelevenedő álmokat és a színház kiábrándító valóságát.

A filmes álmok színhelye az újlipótvárosi Ipoly mozi, amely a Hegedűs Gyula utca 65. szám alatti saroképületben, az MSzDP hajdani székházában nyitott meg 1939. márciusában. 1946-ban a kommunista párt tulajdonába került, a környék népszerű utánjátszó mozijának számított, ahol a híradó és a nagyfilm között rendszeresen láthatók voltak különféle artista- és bűvészszámok. 1965-ben modernizálták, nyitható tetejűvé alakították, majd egy kerámialap-burkolat került az eredeti homlokzatára. A 80-as évek derekán az elterjedő videózás radikálisan lecsökkentette a nézőszámát, végül 1988-ban a város bérbe adta, így az első magánkézbe került pesti filmszínház lett belőle: széles - elsősorban erotikus jellegű - programválasztékának köszönhetően népszerű randihelynek számított a fiatal párok körében (ebben az időben láttam itt a Kék angyal filmklasszikusát, és az előadás vége előtt pár perccel csengettek, hogy jelezzék a pároknak, hamarosan felkapcsolják a lámpákat a teremben). 

A 80-as években az Ipoly mozi akkori vezetője, Juhász Ildikó révén a budapesti leszbikus közösség egyik népszerű központjává vált: a közösség a vetítések után rendszeresen tartott zártkörű összejöveteleket a moziteremben, esetenként akár 80 fős létszámmal. "Olyan jellegű bulik voltak az Ipolyban, mint egy nagy házibuli" - nyilatkozta az egyik hajdani tag. - "A mozi tere, a több szint, a nézőtér és a színpad, egy terem, két terem, mind-mind alkalmas volt arra, hogy sok ember, különböző ízléssel, jól érezze magát. Lehetett táncolni, zenét hallgatni, beszélgetni. ... Semmiféle olyan nem volt az Ipoly moziban, hogy speciális filmet vetítettek volna, és utána majd megbeszéljük, oldódunk." 

A maszek Ipoly mozi két év után csődbe ment, de sorsa továbbra is összefonódott a szexualitással, miután 1990-ben L'amour néven Budapest egyetlen, folyamatosan üzemelő pornómozija lett - az emeleti páholyokat önálló szeparékká alakították át. Bő öt éven keresztül biztosította a soft- és hardcore filmválasztékot a műfaj hazai szerelmeseinek, mígnem az otthoni videópornó megfojtotta. 1996-ban parketta-mintabolttá alakították át, amely manapság is működik, immár egy rovarirtó cég üzletével (BioKill) osztozva a hajdani filmszínház épületén.

Két jelenet a filmből: